Itt vannak az SSC-k legjobbjai – BT, Tata, Szmolinka Zsolt
Első alkalommal díjazták a magyar gazdaság húzóágazatának számító szolgáltatóközpontok legjobbjait. A „Shared Services Gálán” a díjakat a British Telecom, a Tata Consultancy Services, valamint Szmolinka Zsolt, a Merlin-IT Hungary vezetője vehette át.
A magyar gazdaság szempontjából kiemelt fontossággal bír az SSC (Shared Services Center) szektor, amelyben több mint 90 vállalat együttesen 37 000, többségében felsőfokú végzettséggel rendelkező, nyelveket beszélő fiatalt foglalkoztat. Ennek elismeréseként és támogatására indította útjára a Shared Services Gálát a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) valamint a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA).
A két szervezet első ízben gálaesemény keretében díjazta a legkiválóbb hazai üzleti szolgáltató központokat.
Kiválóság díj: British Telecom

Faragó Andor, a British Telecom budapesti központjának vezetője veszi át a díjat.
2015-ben a „Center of Excellence”, vagyis az SSC Kiválósági díjat a British Telecom (BT) képviseletében Faragó Andor, a BT ügyvezetője vette át.
Beszédében kifejtette, hogy a BT magyarországi központja 2007-ben három funkcióval kezdte meg működését hazánkban, ma már több mint harminc különböző szerepkörben, háromezernél is több nemzetközi ügyfelet támogatnak. „Büszkék vagyunk arra, hogy a BT magyarországi létszáma alig több mint egy év alatt másfélszeresére nőtt, az 1600 alkalmazott többnyire felsőfokú végzettséggel rendelkezik.” – emelte ki Faragó Andor.
Felsőoktatási Együttműködés kategória: Tata Consultancy Services
A „University Cooperation Excellence”, vagyis felsőoktatási együttműködés kategóriában az indiai Tata Consultancy Services (TCS) lett a győztes. Prabal Datta, a TCS magyarországi vezetője beszédében elmondta, hogy a tavalyi évben több mint 170 akadémiai rendezvényt szerveztek, és kilenc felsőoktatási intézménnyel és számos középiskolával működnek együtt a megfelelő képzettségű szakember-utánpótlás stabil, hosszú távú biztosításáért.
Az Év SSC Menedzsere: Szmolinka Zsolt
Az „SSC Manager of the Year” kategóriában Szmolinka Zsolt, a Merlin-IT Hungary vezetője lett a díjazott. A kimagasló szakmai tevékenységet végző SSC vezető a díjazottat kiválasztó szakmai grémium véleménye alapján a megelőző esztendőben a legtöbbet tette az általa képviselt szolgáltató központért, annak bővítéséért, a szolgáltatási portfólió szélesítéséért, ezáltal a hazai szolgáltató központi iparág ismertségének és elismertségének növeléséért.
Új szolgáltatóközpontok az utóbbi években
2015: Eaton (energetika, USA), GM (autóipar, USA), UNICEF (gyermekvédelem, nemzetközi)
2013-14: General Electric (energia, USA), Systemax (USA), Emirates (légiközlekedés, Dubaj), Computacenter (informatika, brit), Greif (csomagolóipar, USA), Randstad Sourceright (munkaerő-közvetítés, holland)
2011: Adminex (kkv-tanácsadás, svájci), Agco (mezőgazdasági gépgyártó, USA), Agoda (online szállásfoglalás, USA), DHL (logisztika, német)
2010: Emerson (gépipari gyártó, amerikai), ESAB (hegesztés, svéd), Givaudan (élelmiszer, svájci), Grundfos (szivattyúgyártó, norvég), Harman (audio készülékek, amerikai), KCI (egészségügy, amerikai)
2009: BP (olajipar, brit), Albemarle (vegyipar, amerikai), Vodafone (telekom, brit)
A kormány részéről Mikola István, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár elmondta: a magyarországi SSC szektor mára teljesen átalakult, kinőtte korábbi kereteit és önálló iparággá fejlődött. „Meglátásunk szerint a jelenlegi piaci szereplők láthatóságának növelése, kihívásaik, sikereik megosztása, valamint Magyarország szektorbeli versenypozíciójának mások számára is transzparenssé tétele mind az ágazat, mind pedig a magyar gazdaság szereplői számára nagy hasznot hozhat.” – hangsúlyozta az államtitkár.
Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke a rendezvényen elmondott beszédében hangsúlyozta: a több mint két évtizedes tapasztalatoknak köszönhetően Magyarország mára érett, jól bevált SSC lokációnak számít, ahová egyre összetettebb feladatokat végző szolgáltató központokat telepítenek.
Suhajda Attila, a HOA elnöke beszédében kiemelte, hogy a szövetség immár 3. éve zajló felmérései is igazolják, hogy az üzleti szolgáltató szektor a magyar gazdaság töretlenül fejlődő erős pillére. Az ágazat az elkövetkezendő években is több ezer munkahelyet fog teremteni, és emellett jelentősen hozzájárul az ország exportjához is.
A felső képen a díjazottak és a díjátadók. Balról jobbra: Suhajda Attila, Prabal Datta (Tata), Mikola István, Faragó Andor (BT), Ésik Róbert, Szmolinka Zsolt (Merlin IT)
A kép forrása: HIPA
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
HR Spirit – www.hrspirit.hu Kiadó: Monster Magyarország Kft. 1132 Budapest, Váci út 18.Ügyvezető: Zétényi AnnaFőszerkesztő: Karácsony... Teljes cikk
Kedv, bátorság, lélek, energia, spiritusz. Többek között ezt jelenti a „spirit” szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a szó érzékelteti leginkább,... Teljes cikk
Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval.... Teljes cikk
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 4 hete
- Felmérés: egyre több álláshirdetés említi az AI-t, de kontextus nélkül 1 hónapja
- Felpörgeti a toborzást a CATL Debrecenben – duplájára nőhet a dolgozói létszám 1 hónapja
- Fluktuációs kihívásokkal küzd a kékgalléros munkaerőpiac 1 hónapja
- Toborzási roham a BMW-gyárban – ekkora bért kínálnak a kezdőknek 2 hónapja
- Számos nemzetközi pozíciót költöztet Budapestre az UNICEF 2 hónapja
- BMW, Lego, Suzuki: toborzás és képzés az automatizálás árnyékában 2 hónapja
- Felmondani az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet 2 hónapja
- Több mint 40 új munkatársat keres a Revolut Magyarországon 2 hónapja
- A HR a láthatatlan ragasztó - így látják a szakmát az ügyvezetők 2 hónapja
- A karrier-catfishing valóban létezik? A dolgozók szerint igen! 3 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja