Jövőre karácsonykor is dolgozhatunk? Így fest az új Mt. szerint
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ado.hu cikke szerint jövőre akár az is előfordulhat, hogy többen dolgozunk karácsony első napjának hajnalán, mint idén, a munkaidővel kapcsolatban ugyanis új szabályozás lép életbe.
Jövő januártól az új Mt. szerint a munkáltató évente hét munkanap szabadságot - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie - írja az ado.hu.
A munkáltató azonban visszarendelheti a szabadságáról a munkavállalót "kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén". Az új munkajog szerint a munkanap vagy naptári nap, vagy pedig olyan, a munkáltató által meghatározott, megszakítás nélküli huszonnégy óra, amikor a napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra esik (ez három műszakos munkarendnél valószínű).
Ez azt jelenti, hogy a munkaadó dönthet úgy is: a munkanap reggel 6 órakor kezdődik, és akkortól tart 24 órán keresztül. Ez magával vonja azt, hogy például a karácsony első napja hajnali 6 óráig még nem számít munkaszüneti napnak.
ado.hu/Jobline Magazin

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?