Kétéves európai program a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére
Kétéves menetrendről határoztak az európai fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében az Európai Unió állam- és kormányfői, munkaügyi miniszterei, valamint a legfőbb európai intézmények vezetői kedden Párizsban, a kérdésről rendezett uniós fórumon - közölte a találkozót követő sajtótájékoztatón a francia államfő.
Ennek lényege, hogy egyetlen európai fiatal se maradjon négy hónapnál tovább állás vagy képzés nélkül. Minden uniós tagállam még az év vége előtt elkészíti a saját garanciaprogramját, amelyet egy brüsszeli bizottság fog decemberben jóváhagyni, s ezek finanszírozása január 1-jével megkezdődhet. Hollande szerint "egy generáció jövője most a tét, azé a generációé, amelyet a munkanélküliség évek óta a leginkább sújt, s amely kétségek között, sőt reménytelenségben él". A francia elnök szerint a közel 6 millió európai fiatal munkanélküli "túl sok". "Az a cél, hogy minél gyorsabban lépjünk, és a döntés megszülessen minden országban" - hangsúlyozta Hollande.
Francia-német közös kezdeményezésre először július 3-án Berlinben rendeztek hasonló jellegű, nagyszabású konferenciát a fiatalok munkahelyteremtése érdekében. A második párizsi találkozóra 24 uniós ország állam- és kormányfője, munkaügyi minisztere, valamint a legfőbb európai intézmények vezetői, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács, José-Manuel Barroso, az Európai Bizottság, Martin Schulz, az Európai Parlament és Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke volt hivatalos.
Angela Merkel német kancellár a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a párizsi konferencia bátorítás lehet minden érintett fiatal európai munkanélküli számára. Arra is felhívta figyelmet, hogy az Európai Unió a szükséges döntéseket már meghozta, a felelősség mostantól a nemzeti kormányokon van a programok megvalósításában. A német kancellár arra kérte a tagállamokat, hogy minél gyorsabban alkossák meg a nemzeti programokat annak érdekében, hogy ezek finanszírozását megteremthessék európai szinten.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kiemelte: Brüsszel elkötelezett annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban minden kellő eszközt megteremtsen a fiatalok munkanélküliségének enyhítésére. "A tagállamoknak fel kell lépniük annak érdekében, hogy ne legyen elveszett generáció" - fogalmazott Barroso. Hozzátette: "konkrét és gyors eredmények kellenek, amelyek elképzelhetetlenek az egyes országok elköteleződése nélkül". Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke jelezte, hogy a legtöbb uniós országban a munkaerőpiac reformjára van szükség.
Azt is bejelentette, hogy a harmadik hasonló jellegű, nagyszabású találkozót a fiatalok foglalkoztatásának javításáról Rómában fogják megrendezni. Párizsi források szerint összességében az uniós országok az Európai Beruházási Bank (EIB) segítségével, 2013 és 2015 között 40-45 milliárd eurót (12-13,5 ezer milliárd forintot) szánnak az érintett korosztály munkahelyteremtésére. A munkanélküliség a 25 év alattiak körében átlagosan közel 24 százalékos az uniós országokban. A helyzet Németországban és Ausztriában a legjobb, ahol a fiataloknak 7,7, illetve 8,6 százaléka állástalan. Magyarországon 27 százalék körüli a munkanélküli fiatalok aránya. A legrosszabb a helyzet Spanyolországban és Görögországban, ahol a 18 és 24 év közöttiek 56, illetve 61,5 százaléka keres munkát.
Orbán: Lényegében mi minden hangszeren játszunk otthon
"Lényegében mi minden hangszeren játszunk otthon" - fogalmazott a Orbán Viktor magyar kormányfő újságíróknak nyilatkozva az európai fiatalok munkanélkülisége elleni küzdelemről szóló európai uniós tanácskozás után. Az európai eredmények egyelőre szerények - nagyon kevés ország van, ahol a fiatalok munkanélkülisége nem nő, hanem csökken -, ám a párizsi konferencián általában olyan típusú megoldásokról beszéltek a résztvevők, amelyek a magyar jogrendnek már részei - mondta Orbán Viktor a francia fővárosban. Példaként említette a munkahelyvédelmi akcióterv intézkedéseit, valamint a fiatalok vállalkozóvá válását segítő programokat.
Szavai szerint jól látható, hogy Európában ma erős tanácstalanság uralkodik a kérdésben, aminek az az oka, hogy mindenki tudja: a legegyszerűbb módja a munkanélküliség elleni harcnak az adó vagy a szociális járulék mértékének csökkentése, így ugyanis a vállalkozások könnyebben tudnak munkát adni az embereknek.
Ám mivel az államok eladósodottak - folytatta -, nem tudják használni ezt az eszközt, így "gúzsba kötve kell táncolni", s olyan módszereket próbálnak találni, amelyek adócsökkentés nélkül is eredményre vezethetnek. Igazi "felgyógyulást" azonban csak az adócsökkentésektől és az annak nyomán előálló gazdasági növekedéstől lehet remélni - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Beszámolt arról is: a párizsi tanácskozáson sikerült véglegesíteni azt a javaslatot - amelyet még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia -, hogy legyen pénz az uniós költségvetésben a tagállamok számára kifejezetten a fiatalok munkanélküliségének enyhítésére. Ebből a csomagból Magyarország 15 milliárd forintnyi euróhoz juthat - tájékoztatott Orbán Viktor, kijelentve, hogy "ezt igénybe is fogjuk venni".
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 3 hete
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 3 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 3 hete
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 4 hete
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 1 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 1 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 1 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 1 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben