kapubanner for mobile

Kivonul a magyar piacról a Le Cheque Déjeuner?

Háromnegyed évvel a cafeteriarendszer átalakítása után megszüntetheti magyarországi tevékenységét a Le Cheque Déjeuner - írja a Magyar Nemzet piaci forrásokra hivatkozva. A cég és az EUFE cáfolja a kivonulást.

images

A lap szerint a kérdést a korábban komoly részesedéssel bíró francia utalványkibocsátó anyaországi közgyűlése heteken belül napirendre tűzheti. A francia cég távozása nem lenne meglepetés, hiszen a cafeteriarendszer idei évtől hatályos új szabályozása nyomán minimálisra, tíz százalékra esett vissza a piacon lévő cégek forgalma - tudta meg a lap a három francia utalványkibocsátót tömörítő és a kommunikációjukért felelős Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesüléstől(EUFE).

A rossz eredmény ellenére az EUFE nem erősítette meg a kivonulásról szóló piaci híreket, hanem azt közölte, hogy a tagcégek, ahogy korábban is, folytatják tevékenységüket, és a feltüntetett érvényességi dátumig visszaváltják az utalványokat.

"A sajtóban megjelent állításokkal szemben a Le Chèque Déjeuner a magyar piacon marad. Továbbra is kibocsátja a béren kívüli juttatások igénybevételéhez szükséges utalványait, illetve visszaváltja ezeket a rajtuk feltüntetett érvényességi idő lejártáig" - reagált közleményében a francia cég.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint a cég menedzsmentje valószínűleg bízik az állami utalványok ellen indított, jelenleg is zajló uniós vizsgálat sikerében. Úgy látja azonban, ennek kimenetele egyrészt kérdéses, másrészt a döntés is évekig elhúzódhat. Hozzátette: szolgáltatónak az utalványkibocsátás befejezése után is fenn kell tartania egy kirendeltséget a csekkek visszaváltása érdekében.

Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek