Koharek András, az ARTanácsadó e-learning üzletág vezetője
Koharek András, az ARTanácsadó üzletágvezetője, nyolc éve foglalkozik komolyan az e-learninggel. Szakértőként és tanácsadóként e-learning megoldásokat készít, részt vesz oktatásmenedzsment rendszerek bevezetésében is. Célja, hogy az e-learning Magyarországon is ismert és széles körben alkalmazott legyen.
Koharek András pályafutását az ABN Amro Eszközlízingnél kezdte, ahol projektvezető és folyamatszervezőként az üzleti folyamatok kialakítását, a lízing adminisztrációs rendszer bevezetését végezte. 2000-ben került a Citibank csoporthoz, itt olyan feladatok vártak rá, mint a lízing folyamatok újraszervezése, valamint a biztosítási iroda koordinálása. Két évvel később az Erste Bank szenior szervezője lett, projekt vezetési és elemzési munkákkal bízták meg, emellett szabályzatokat készített, kidolgozta, egyeztette, elfogadtatta az üzleti folyamatokat.
2004-től a Humántréner Megoldások Kft. partnere és tanácsadójaként vezetett be bankszámla vezető rendszert, üzleti elemző volt IT projektekben, CRM szakértői feladatokat látott el és kollégáival azóta készítenek e-learning tananyagokat is. 2010 januárjában kollégáival elindította az ARTanácsadó brandet, melynek most az e-learning üzletágát vezeti: "közel 8 éve foglalkozom e-learninggel. Volt, amikor több prioritást kapott, volt amikor más feladatok kötöttek le, viszont 2010 január 1-jétől az e-learning nálam is és az ARTanácsadóban is megkapja azt a figyelmet, amit érdemel. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a kiemelkedően hatékony oktatási módszert minél többen megismerjék és alkalmazzák Magyarországon" - mondja Koharek András.
Vallja, hogy az e-learning megoldások elkészítéséhez a tárgyi technikai tudáson túl nagyfokú kreativitásra és egymást támogató munkahelyi légkörre van szükség. Feladatai közé tartozik az előbbiek folyamatos biztosításán túl az üzletág napi szintű ügyeinek intézése, a stratégia megalkotása és nyomon követése, valamint szakértőként, tanácsadóként tevékenykedik.
2011 decemberében partneri megállapodást kötöttek a Trivantis corporation-nel a Lectora e-learning tananyagszerkesztő és a Course Mill oktatásmenedzsment eszköz magyarországi forgalmazásáról és támogatásáról.
A szakember JCI szenátori elismeréssel büszkélkedhet, valamint a 2011-es Budapest-Bamako Rally-n kiosztott több ezer moszkitó háló miatt "Népek barátsága" díjban részesült.
Koharek András a magánéletben két kislány büszke édesapja, szabadidejét igyekszik a családjával tölteni, legkedvesebb hobbija pedig a golf és a finom borok.
Az e-learning tanácsadó HR Portálon vezetett blogját itt olvashatják: www.hrblog.hu/e-learning
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 4 hete
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 1 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 1 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 2 hónapja
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 2 hónapja
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 2 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 2 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 3 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 4 hónapja
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 4 hónapja
- Szakértő cáfol: nem változik a nyugdíjkorhatár 2026-ban 5 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben