Közel háromezer helyen fogadják el a K&H SZÉP Kártyáját

A K&H-nál mintegy hétezer vállalkozás jelezte eddig igényét a K&H SZÉP Kártya programban való részvételre, az elmúlt hónapban közel háromezer elfogadóhellyel kezdték meg az együttműködést, a szerződések megkötését - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese a hitelintézet szerdai sajtótájékoztatóján.

Körtvélyessy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) kibocsátásáért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: 2012. január 1-jén életbe lépett a Széchenyi Pihenő Kártya új szabályozása, amelynek értelmében egyrészt megemelkedett a kártyával igénybe vehető szolgáltatások keretösszege 450 ezer forintra, másrészt a kártyát szálláshely-szolgáltatásra, meleg étkezésre, illetve szabadidős, egészségmegőrző célra is igénybe vehetik a munkavállalók.

A SZÉP kártya "három zsebében" a fizetőszálláshelyek igénybe vételére maximum 450 ezer forint áll rendelkezésre, meleg étkezésre évente maximum 150 ezer forintot igényelhetnek a munkavállalók, rekreációs célra éves szinten maximum 75 ezer forint a keret a teljes összegből.

Bába Ágnes elmondta: a K&H az elmúlt év végén lépett a SZÉP Kártya kibocsátására jogosult intézmények sorába. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: a K&H kiterjedt kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati ügyfélkörére alapozva jelentős növekedést vár a következő hónapokban a kártya-szerződéskötések terén. Az elfogadói oldalon a K&H elsők között a Danubius Hotels Grouppal kötött megállapodást, és jelenleg közel háromezer elfogadóhellyel zajlanak a szerződéskötések.

A bank az egyik legnagyobb bankkártya elfogadó POS hálózattal rendelkezik Magyarországon, és 17 százalékos részesedése van mind a belföldi, mind a nemzetközi forgalom szempontjából fontos fizető szálláshelyek között - emelte ki a vezérigazgató-helyettes.

Azoknak a munkáltatóknak, amelyek a 2012-re cafeteria rendszerükbe beépítették a SZÉP Kártyát, először szerződniük kell a SZÉP Kártya kibocsátójával, a szerződés megkötése után elektronikusan rendelhetik meg a kártyát munkavállalóik számára. A SZÉP Kártya partnerek számára kialakított szolgáltatási csomagok a bankkártyák elfogadásához hasonló fizetési gyakorlat alapján működnek, a kártyatulajdonosok egy online felületen bármikor ellenőrizni tudják költéseiket, egyenlegüket - ismertette Bába Ágnes.


  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk

Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk