kapubanner for mobile

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter

Lamperth Mónika 2002- 2006 között belügyminiszter volt, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot vezette 2007. júniusáig. 2007. júliusától szociális és munkaügyi miniszter.

1957-ben született Bácsbokodon. Középiskolai tanulmányait Baján végezte. 1981-ben szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályakezdőként a Somogy megyei tanácsnál dolgozott a művelődési szakigazgatásban, később az igazgatásszervezésben. 1991-től a Somogy megyei önkormányzat szervezési és jogi osztályvezetője, 1992 októberétől országgyűlési képviselővé választásáig az Alpok-Adria Ügyviteli Iroda igazgatója volt.

Az MSZP alapító tagja. 1991-től a kaposvári szervezet elnökségének tagja, 2000-től annak elnöke. 1998-tól napjainkig az MSZP Országos Elnökségének tagja, 1998 és 2000 között alelnöke.

1991-től önkormányzati képviselőként Kaposvár közgyűlésében az MSZP frakcióvezetője, emellett a jogi- és igazgatási bizottság elnöke volt. Jelenleg az MSZP országos elnökségének tagja. Az 1995 szeptemberében alakult Nők Kaposvárért Egyesület elnöke; 1996 májusától az Egészséges Kaposvárért Egyesület tiszteletbeli elnöke; 1998 januárja óta az Időskorúak Alapítvány kuratóriumának tagja; 1998 júniusától a Párbeszéd Európával Egyesület elnöke; 2001. októberétől 2002-ig a Kaposvári Polgárőr Egyesület elnöke. 1996 októberétől 2002. júniusáig a Baloldali Önkormányzati Közösség országos tanácsának elnöki tisztségét is betölti.

1994-től országgyűlési képviselő, 1998-tól Somogy megye 1. vk. (Kaposvár) országgyűlési képviselője.1994 és 1998 között az MSZP frakcióvezető-helyettese az országgyűlésben.

2002- 2006 között belügyminiszter, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot vezető miniszter 2007. júniusáig. 2007. júliusától szociális és munkaügyi miniszter.

Férje külkereskedelmi szakjogász. Két gyermekük van.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek