kapubanner for mobile

Leginkább erre használják a mesterséges intelligenciát a magyar emberek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A többség nyitottan áll a mesterséges intelligenciához (MI) Magyarországon, ugyanakkor még kevesen használják azt; bár 79 százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy tudják, mi a mesterséges intelligencia, annak gyakorlati hasznosításában csak 3,9 pontot érnek el egy 10-es skálán - derült ki a Publicis Groupe Hungary és a GKID Research & Consulting reprezentatív kutatásából.

Az MTI-nek küldött csütörtöki közleményük szerint a több mint kétezer résztvevős kutatás szerint a mindennapokban a válaszadók 26 százaléka használ MI-alapú alkalmazásokat, leggyakrabban fordításra (53 százalék), általános keresésekhez (45 százalék) és személyes kérdések megválaszolására (35 százalék).

Kiemelkednek a diákok, 78 százalékuk használja az MI-t iskolai feladatokhoz.

A legismertebb MI-eszközök közé tartoznak a nyelvfelismerési és gépi fordítási szoftverek, amelyeket a lakosság 69 százaléka ismer, és 51 százaléka aktívan használ.

Ezen túl a válaszadók harmada használ chatbotokat és virtuális ügyfélszolgálati asszisztenseket, míg 26 százalékuk olyan virtuális okos asszisztenseket, mint a Siri vagy a Google Assistant.

A kutatás szerint jelentősek a generációs különbségek is az MI használatában: a fiatalabbak, különösen a Z generáció, aktívan használja a MI-t, míg az idősebbek inkább elméleti szinten támogatják a technológia megismerését.

A Z generáció (1997-2012) 91 százaléka ismeri a MI fogalmát, 46 százaléka napi szinten használja. A MI alapú megoldások, például a ChatGPT iskolai feladatok megoldásában is gyakran használt eszköz.

A kutatás rávilágít arra, hogy a fehérgalléros munkavállalók egyre inkább kísérleteznek a MI alkalmazásával, bár a technológia széles körű és megbízható használata még nem elterjedt.

A válaszadók 27 százaléka már használt mesterséges intelligenciát a munkahelyi feladatok megoldására, 18 százalékuk pedig adatelemzéshez is bevonta a MI-t.

Mindazonáltal az irodai dolgozók 40 százaléka továbbra sem használja a MI-t, vagy nem biztos annak hatékonyságában.

Az MI-érettség mérésére bevezették az "AI Readiness Index"-et, ami egy 10 fokú skálán vizsgálja a válaszadók MI-hez kapcsolódó aktuális tudását, használati szokásait, a munkájukra és a hétköznapokra gyakorolt hatását.

Ez alapján a magyar lakosság AI Readiness Indexe 3,9 pont lett, a magánéletre-hétköznapokra gyakorolt hatása érte el a legmagasabb pontot (5,2), míg a kihasználás a legalacsonyabbat (2,8).

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek