Már azokat is szegénység fenyegeti, akik dolgoznak
A szegénység egyre inkább fenyegeti Horvátországban a foglalkoztatottakat is - áll a horvát állampolgári jogok országgyűlési biztosának a száborhoz, a törvényhozáshoz küldött 2011-es évi jelentésében, amelyet a Vecernji list című zágrábi napilap ismertetett kedden internetes kiadásában.
Az igazságszolgáltatásban a hosszadalmas eljárások jelentik a legnagyobb gondot, és ezáltal számos esetben sérülnek az emberi jogok. Többek között ezek az észrevételek állnak Jurica Malcic ombudsman jelentésében.
A 2012. július 1-jétől hatályos új ombudsmani törvény értelmében az országgyűlési biztos javasolhatja a büntetőjogi és szabálysértési eljárások kezdeményezését, amennyiben megállapítja, hogy sérülnek az állampolgári jogok. Tavaly a horvát állampolgárok 1900 panaszt nyújtottak be az ombdusmanhoz, ebből a legtöbbet, közel 400-at az igazságszolgáltatás miatt.
Malcic elmarasztalta többek között a közigazgatást, és beszámolt arról, hogy a Horvát Rádió és Televízió több évre visszamenőleg kiszámlázza az előfizetési díjat. Az ombudsman figyelmeztet arra is, hogy a hajléktalanok állandó lakóhely híján nem kapnak egészségügyi ellátást, és kitért arra is, hogy nem egyformák a tandíjak a felsőoktatásban.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- A munka nem garancia a megélhetésre – riasztó adatok az EU-ból 5 hónapja
- 1050 euróra emelkedik a minimálbér a szomszédunkban 6 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 7 hónapja
- Mennyi kell a jó megélhetéshez? A legszegényebb magyarok döbbenetes választ adtak 7 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 10 hónapja
- Ezekben az európai országokban a legnagyobb a nyugdíjas szegénység 11 hónapja
- Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól 11 hónapja
- Nincs elég takarító a horvát tengerparton, óriási összegeket lehet keresni 12 hónapja
- Folytatják a sztrájkot a tanárok Horvátországban 1 éve
- Tüntettek az oktatásban dolgozók Horvátországban 1 éve
- Ezekben az országokban vannak kitéve legjobban a szegénységi kockázatnak a fogyatékossággal élők 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?