Már féléves kortól járni fog a gyed extra
A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár. Ez azt jelenti, hogy az a nő, akinek két 2 év alatti gyermeke van és visszatér dolgozni - akár részmunkaidőben is - a fizetése mellett két gyedet kap, írja a Kormany.hu.
Kitért arra: egyre több munkaadó ismeri fel, hogy akkor lehetnek igazán sikeresek, ha erősítik a cégen belüli családbarát szemléletet, ha támogatják munkatársaikat abban, hogy „bátran vállalják családi hátterüket”. Hozzátette, ahogy Európa több országában, Magyarországon is egyre inkább elterjed a gyermeknevelés melletti munkavállalás, és úgy látják, a nők szívesebben és bátrabban vállalnak gyereket akkor, ha látják, hogy összeegyeztethető lesz a családi életük a munkájukkal.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 2 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 3 hónapja
- 3000 eurós fizetés és ingyen szállás - indulnak a téli munkák Ausztriában 3 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 4 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 4 hónapja
- "Nagyratörő" brit–EU megállapodás készül a fiatalok szabad munkavállalásáról 5 hónapja
- Akár 50 ezret is érhet, ha minden nap bejárunk dolgozni – így működik a jelenléti bónusz 5 hónapja
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 5 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 6 hónapja
- A napokban érkeznek a családi adókedvezmény, a csed, a gyed és az örökbefogadói díj megemelt összegei 7 hónapja
- Munkabér-védelem, tb-forradalom, alkalmi munka: ezt hozta 2025. július 1. 7 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig