Megkezdte a betanulást az első új dolgozó
Felvették az épülő motorgyár első dolgozóját az Opel szentgotthárdi üzemében - közölte Légrádi Edit, a General Motors Powertrain Kft. szóvivője csütörtökön a Magyar nemzet információ szerint.
Az első új dolgozó egy magasan kvalifikált mérnök, aki már meg is kezdte a betanulást a cég németországi központjában. A hónapok óta folyó előkészítő munka eredményeként heteken belül további új munkatársakat vesznek fel Szentgotthárdon.
Az Opel az idei esztendőben még mintegy száz fő - többségében mérnök - felvételét tervezi. Már múlt év decemberében az új feladatokhoz igazították a cég belső felépítését: létrehoztak egy projektcsapatot, amelynek a feladata az új létesítménnyel kapcsolatos teendők összehangolása - áll az Opel internetes tájékoztató oldalán is megjelentetett közleményben.
MTI/Magyar Nemzet
Az Opel az idei esztendőben még mintegy száz fő - többségében mérnök - felvételét tervezi. Már múlt év decemberében az új feladatokhoz igazították a cég belső felépítését: létrehoztak egy projektcsapatot, amelynek a feladata az új létesítménnyel kapcsolatos teendők összehangolása - áll az Opel internetes tájékoztató oldalán is megjelentetett közleményben.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
