Megkezdte működését a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
Kilenc bíróval, a korábbi munkaügyi bíróság kibővített és felújított épületében kezdte meg működését szerdán a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.
Figula Ildikó az MTI kérdésére elmondta: ha nem bővül az illetékességi körük, havonta 60-70 új ügy kerülhet hozzájuk mind a közigazgatás, mind a munkaügyek területén. Kiemelte, hogy az adó-visszatérítésekkel és más pénzügyekkel kapcsolatos illetékességük miatt a költségvetésben jelentős, több tízmilliárdos tételek dőlnek majd el a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon.
Az elnök kiemelt célnak nevezte az ügyek gyors, lehetőleg egy éven belüli lezárását, illetve azt, hogy csekély számú jogorvoslat legyen a döntéseikkel kapcsolatban. Az új bíróság hatáskörében közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata, munkaviszonyból származó ügyek és egyéb, törvényileg hatáskörébe utalt ügyek szerepelnek. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság fellebbviteli fóruma a Debreceni Törvényszék.
Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke elmondta: hatékonyabb és gyorsabb ügymenetre számít, hisz eddig mindössze két bíró foglalkozott közigazgatási ügyekkel a törvényszéken. Az új bíróság a régi Debreceni Munkaügyi Bíróság Perényi utcai épületében fog működni, ahol négy új tárgyalótermet alakítottak ki.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- "Valós a félelem" – kemény állítások mérgező anyagokról és vendégmunkásokról a CATL–nál 4 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 4 hónapja
- Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell 4 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 5 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 6 hónapja
- Felpörgeti a toborzást a CATL Debrecenben – duplájára nőhet a dolgozói létszám 6 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?