Mennyit keresnek a vidéki cégek vezetői?
Újabb állami, önkormányzati tulajdonú cégek hozták nyilvánosságra vezetőik jövedelmét. Debrecenben az egészségügyi holding vezetői keresnek a legjobban az adatok szerint: az elnök-vezérigazgatónak 1 millió 250 ezer forint az alapbére. A Hajdú Volán Zrt. vezérigazgatója pedig 905 ezer forintos havi alapbérrel rendelkezik.
A közzétett adatok szerint Százhalombattán a Szákom Kft. ügyvezetője havonta 600 ezer forintot keres, a felügyelőbizottság (fb) elnöke 50 ezer forintot kap. A Batta-Invest Kft. ügyvezetőjének megbízási díja szintén havi 600 ezer forint.
A Budaörsi Településgazdálkodási Kft. ügyvezetője ugyancsak havi 600 ezer forintos bérért dolgozik, ehhez jöhet még célprémiumként éves bére legfeljebb 100 százaléka. Az fb elnöke havi 90 ezer forintot keres.
A Budaörsi Termál Kft. ügyvezetője a nyilvánosságra hozott lista szerint egyetlen fillér megbízási díjat, illetve más járandóságot sem kap.
A nagykőrösi önkormányzat tulajdonában lévő Kőrösi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója havi 500 ezer forint javadalmazásban részesül, egyéb járandósága évente legfeljebb bére hathavi összegét teheti ki. Az fb elnöke 60 ezer forintot kap egyhavi munkájáért. A Nagykőrös Városért Közalapítvány és az Önkormányzati Hírek című városi újság honlapján nem találhatóak bérezési adatok.
Aszód önkormányzata egy cégben érdekelt, a 11 önkormányzat által működtetett Galgamenti Víziközmű Kft.-ben. A kft. ügyvezetője bruttó 535 ezer forintot keres, az fb elnöke és két tagja semmilyen juttatást sem kap.
Érd 100 százalékos tulajdonosa az Érdi Városi Televízió Kft.-nek és az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft.-nek, ám egyelőre egyik cég honlapján sem volt fellelhető a vezetők jövedelmeit tartalmazó lista.
Salgótarjánban 552 ezer forint a legmagasabb igazgatói fizetés az önkormányzati tulajdonú cégeknél. Ezt a Salgótarjáni Csatornamű Kft. vezetője, Barta András kapja, aki ugyanennyi pénzhez jut havonta a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. ügyvezetőjeként. Havi 500 ezer forintot keres a Salgó Vagyon, a VGÜ és a Tarjánhő Kft. ügyvezető igazgatója. A félmilliós fizetéssel rendelkezők 700 ezer forintos béren kívüli juttatást is kapnak, prémiumuk havi alapbérük háromszorosa lehet. Érdekesség, hogy a Foglalkoztatási Non-profit Kft.-nek nem volt internetes oldala, ők az adatok nyilvánosságra hozásáért készíttettek ingyenes honlapot.
Mind a nyolc cég mellett öttagú felügyelőbizottság (fb) dolgozik, a foglalkoztatási, a létesítmény és sport kft.-nél, illetve a városi televíziónál díjazás nélkül. Négy cégnél 60.500 vagy 63.500 forintot kapnak az fb-elnökök, a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. fb-elnökének tiszteletdíja 74.600 forint.
Balassagyarmaton 240.000 és 456.500 forint közötti a vezetők alapfizetése, az fb-tagok díjazás nélkül dolgoznak. A legmagasabb a Városüzemeltetési Kft. ügyvezetőjének munkabére, őt a prémiumfeladatok teljesítése esetén még legfeljebb 3 havi munkabérének megfelelő összeg illeti meg. Résztulajdonos a város a nógrádmarcali Tárnics Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft.-ben, amelynek "jelenleg feltöltés és tesztelés alatt álló oldalán" nincsenek fenn a bérezési adatok.
Az egri önkormányzati cégeknél 768 ezer forint a legmagasabb havi jövedelem, az éves alapbér 50 százalékának megfelelő jutalom mellett. Ezt Barcziné Mihály Erzsébet kapja, a vagyonkezeléssel és távfűtéssel foglalkozó EVAT Zrt. ügyvezető igazgatója. Az igazgatósági és fb-tagok 80.520 és 124.440 forint közötti havi juttatást kapnak.
Debrecenben az egészségügyi holding vezetői keresnek a legjobban az adatok szerint. A debreceni és a hajdú-bihari önkormányzatok közös tulajdonában lévő Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. elnök-vezérigazgatójának 1 millió 250 ezer forint az alapbére, helyettesei 865, illetve 855 ezer forintot keresnek, s megilleti őket havi 34-44 ezer forint pótlék is. Mindhárom vezető a holdingon belül kft.-igazgató is, ezért havi 100 ezer forint megbízási díjat vesznek fel.
A Hajdú Volán Zrt. vezérigazgatóját 905 ezer forintos havi alapbér, a gazdasági vezérigazgató-helyettest pedig 815 ezer forintos havi alapbére mellett prémium is megilleti, amelynek összege maximum az éves jövedelem 80 százaléka. A Cívis Ház Zrt. gazdasági igazgatója 757 ezer, vezérigazgatója 743 ezer forintot keres. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. általános és stratégiai igazgatója 706 ezer, gazdasági igazgatója 703 ezer forintot kap. Szintén 703 ezer forint a havi alapbére a Debreceni Vízmű Zrt. és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatójának.
A debreceni Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója 684 ezer, ügyvezetője 650 ezer, a Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 638 ezer forintot keres havonta. A Debreceni Gyógyfürdő Kft. igazgatójának 603 ezer forint az alapbére. A Debreceni Városi Televízió Kft. ügyvezetője és a Debreceni Önkormányzati Lapkiadó Kft. ügyvezetője egyaránt 464 ezer forint alapbért kap havonta.
A debreceni önkormányzati cégek vezetőit az alapbéren kívül általában a jövedelmük 50 százalékáig mozgóbér, továbbá - egyedi kitűzés alapján - prémium is megilleti. Az fb-k elnökei és tagjai 40 ezer forinttól 170 ezer forintig terjedő tiszteletdíjat kapnak havonta.
A Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezető igazgatója, Dragovácz Márk bruttó bére havi 120 ezer forint. Felmondási idő és végkielégítés nem illeti meg. Dragovácz Márk a cégnél szakmai vezetői posztot is betölt, amelyért havonta bruttó 330 ezer forint és évi 400 ezer forintos cafeteria illeti meg.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A debreceni CATL hétfőtől lefóliázta volna a dolgozók mobiltelefonjait, ám a beléptetésnél ellenállásba ütközött az intézkedés. A cég szerint... Teljes cikk
Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte... Teljes cikk
Fordulóponthoz érkezik a Revolut magyarországi működése: hamarosan elindul a hazai fióktelep, és a felhasználók magyar IBAN-számot kapnak. A... Teljes cikk
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 5 napja
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hete
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hete
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 2 hete
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 2 hete
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 3 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben