Mesterképzéseknek köszönhető a jelentkezői roham
A jelentkezési statisztikákból kiderül, az idei 22 százalékos összjelentkezői létszámnövekedés részben a meghirdetett mesterképzéseknek köszönhető.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) idei 22 397 fős jelentkezői létszámával megelőzte a 2006-ban produkált eredményét. 2006-ban 132 525-en jelentkeztek összesen a felsőoktatásba, nagyjából 5000-rel többen, mint idén, akkor az ELTE-re 22 228-an adták be jelentkezésüket. Az ELTE a tavalyinál 6113-mal több jelentkezést fogad idén, 37, 6 százalékos jelentkező létszámbővülésének 56 százaléka a meghirdetett mesterképzéseknek köszönhető. A mesterképzések növekedésben betöltött szerepe a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) esetében is magas, a 30 százalékos növekedés 69 százaléka a mesterképzéseknek tudható be. A Műegyetemen (BME), a Budapesti Műszaki Főiskolán (BMF), a Debreceni Egyetemen (DE), a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Miskolci Egyetemen (ME), a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a pécsi, a szegedi egyetemen, illetve a Szent István Egyetemen (SZIE) kicsit eltérő arányban, de a jelentkezői létszámnövekedés több mint 50 százaléka a mesterképzéseknek köszönhető.
Mesterképzéssel vonzzák magukhoz a jelentkezőket
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói létszáma a mesterképzéseket nem tekintve 563 főről 472 főre csökkent. Az intézmény mesterképzéseivel azonban 3,6 százalékkal növelte idei összjelentkezői létszámát. Hasonlóan mesterképzéseinek tulajdoníthatja, hogy nem csökkent idei jelentkezési létszáma a Nyíregyházi Főiskola, a veszprémi Pannon Egyetem, illetve a Zsigmond Király Főiskola. A veszprémi egyetem például 13,7 százalékkal tudta növelni összejelentkezői létszámát annak ellenére, hogy az alap, illetve felsőfokú szakképzéseit tekintve 54 fővel csökkent a jelentkezők érdeklődése. A Zsigmond Király Főiskolának pedig a mesterképzésre jelentkező 259 felvételizője nélkül arányaiban igencsak csökkent volna jelentkezői létszáma, így azonban ha kis mértékben is, de növekedést ért el.
Nem kizáró ok azonban a növekvő népszerűség tekintetében a mesterképzések indítása, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 14,3 százalékkal, a Kecskeméti Főiskola 20,9 százalékkal növelte összjelentkezői létszámát a tavalyihoz képest mesterképzések híján is. Meg kell jegyezni azonban, hogy mindössze a BCE, a BGF, a BME, a DE, a Dunaújvárosi Főiskola, az ELTE, az Eszterházy Károly Főiskola, a ME, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, a Semmelweis Egyetem, a SZIE, a Szegedi Tudományegyetem és négy hittudományi főiskola növelte az összjelentkezői létszám növekedésének arányával megfelelően, vagy magasabb mértékben jelentkezői létszámát. Ezek közül viszont csak a hittudományi főiskolák nem indítottak mesterképzést. A felvételi jelentkezések adatainak hiánypótoltatása jelenleg is zajlik, így az adatok még nem véglegesek. Cikkünk a felvi.hu április eleji adatai alapján készült.
Edupress.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?