Mi jut eszedbe, ha azt mondom, coaching?

Vagy inkább a coaching metaforájára. Ahogy egyre több mestercoachot hallok mesélni a tapasztalatairól, a hitvallásáról, egyre inkább azt látom, hogy a magas szintű coaching egy társas játék. (Szándékosan nem írom egy szóban, nem a táblás játékokra szeretnék asszociálni.) Olyan játék méghozzá, ahol minden résztvevő nyerhet. Alapesetben két fél játssza: a főhős (egy személy vagy csapat) és a kísérő, de játszhatják még többen is; bekapcsolódhatnak olyan további személyek, akik közvetlenül érintettek a főhős helyzetének alakulásában.

A coachingra számtalan definíció létezik. A neves szaktekintélyek sokféleképpen definiálták, nekem mégis fejtörést okoz, hogyan feleljek röviden, amikor hozzám fordul valaki: "De jó, Tőled végre megkérdezem... Annyit hallani róla, de tulajdonképpen mi is az a coaching?" Ilyenkor elgondolkodom, mert nagyon sok aspektusból lehet tekinteni ezt a szakmát, magát a tevékenységet.

Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy ez egy segítő szakma. Ezzel érdemes csínján bánni. Igaz, hogy személyes és támogató jellegű szolgáltatást nyújt a coach a partnerének, és mint emberrel dolgozó szakembernek, mindenképpen fontos a saját személyiségünk és önismeretünk fejlesztése, valamint a szupervízió, de ha a segítő aspektust hangsúlyozzuk, akkor könnyen elvész a lényeg: az, hogy a coaching során a munka nagy részét a coacholt személynek kell elvégeznie ahhoz, hogy az elért változás tartós maradjon. Továbbá csak nagyon behatárolt keretek között, igen konkrét témában zajlik segítségnyújtás - személy szerint én sokkal helyénvalóbbnak találom atámogatás szót - a coaching során. A segítő szakmaként való definiálás másik veszélye az, hogy a coaching valódi értékét nem tükrözi vissza; a segítségért a társadalomban nem szokás ellenszolgáltatást nyújtani.

A coachingot definiálják úgy is, mint egyenrangú felek kölcsönös együttműködése, ahol az értéket a fenntartható változás adja. Más definíciók azt hangsúlyozzák, hogy a coacholt személy a coach támogatásával fokozza tudatosságát, és felelősségteljesebbé válik. Ezek a meghatározások jól összefoglalják a coaching főbb jellemzőit.

Van olyan irányzat, mely a coachingot a tánchoz hasonlítja: "tánc a pillanatban." Horváth Tünde magyar mestercoach is többek között a táncművészet alkotásait hívja segítségül előadásain a coaching dinamikájának szemléltetéséhez. A legnagyobb szakmai világszervezet argentin származású elnöke, Damian Goldvarg tavaszi budapesti előadásában a tangó és a coaching analógiájáról beszélt.

Egyes szakemberek a szó etimológiai eredete alapján a kocsihoz hasonlítják a coachingot, amely az ügyfélnek segít eljutni A-ból B-be. Ez is izgalmas metafora.

A coaching jellegét igazán akkor érthetjük meg, ha nem csak szakirodalmat olvasunk, hanem élőben is meghallgatjuk a tapasztalt szaktekintélyeket. Ahogy visszagondolok a több ezer órás tapasztalatot szerzett mestercoachok rövid bemutató coachingüléseire, a hitvallásukra, az kezd kirajzolódni számomra: a legmagasabb színvonalú coaching igazából egy improvizatív "társas játék."

Ebben a "társas játék"-ban a meghatározott keretek között az egyén személyes fejlődése, illetve a csapat fejlődése áll a középpontban. Minél gyakorlottabb a coach, annál jobban tudja a professzionális támogatást a hivatalos kérdés-válasz jellegű párbeszédtől a "társas játék"-ig finomítani. A műfaji könnyedség mellett ugyanúgy megtarthatók a legfontosabb aspektusok, viszont az alany nem arra koncentrál, hogy "itt most fejlesztés történik", hanem önfeledten, a legőszintébb valóságában vesz részt a folyamatban. Tegyünk említést a flow-élményről is, ami a legjobb coaching üléseket körüllengi (mindkét fél oldalán).

A coaching pedig mindettől lesz igazán eredményes.

Szabados Andrea ACC
HR Blog