kapubanner for mobile

Miért fontos céges blogot írni?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A világ jelentősen felgyorsult – ez közhely –, ami jócskán kihat az emberek tartalomfogyasztási szokásaira is, hiszen mindenki rohan, kapkod, éppen ezért egy adott dologra nem szeret hosszabb időt szánni.

Miért fontos céges blogot írni?
 

Ehhez a folyamathoz a vállalati marketing kommunikációnak is igazodnia kell, viszont ezt nem jelenti azt, hogy megfelelő szakértelemmel ne lehetne hosszabb szakmai blogbejegyzéseket alkotni, ahogy azt a SocialWings online marketing ügynökség munkatársai is javasolják. Ebben az írásban megmutatjuk, hogyan érdemes nekikezdeni.

Érdekes és releváns

Tehát azt leszögezhetjük, hogy – rohanó világ ide vagy oda – a tartalomfogyasztók igenis szívesen olvasnak komolyabb, hosszabban kifejtett bejegyzéseket. Nem mindenkire igaz ez természetesen, hiszen az átlag két bekezdés elolvasására is nehezen szánja rá magát, de az elkötelezett követőknek ennél többre van szüksége. Őket el kell látni komolyabb, edukatív tartalmakkal, mely meggyőzi őket a vállalkozás szakértelméről az általa végzett tevékenységgel kapcsolatban.

És a céges blog nem csak a célközönségnek szól, hiszen minden írás újabb lehetőség, hogy a potenciális ügyfelek rátalálhassanak a céged weboldalára, és ha folyton újabb és újabb érdekes és releváns tartalom várja őket a céges blogban könnyen törzsközönséggé, sőt törzsvásárlókká válhatnak ők maguk is.

Keresőoptimalizálás

Természetesen a fent leírt célhoz messze nem mindegy, hogy az adott szöveg miként épül fel, például használ-e tudatosan kulcsszavakat, kereszthivatkozásokat. Rengeteg múlik ezen, hiszen a keresőoptimalizált szövegeket a Google jobban rangsorolja, így az organikus találatok között jó helyre számíthat. Persze ez csak a ráadás, hiszen minőségi és releváns szöveg nélkül neki sem érdemes kezdeni.

A céges blogolás egy komoly szakértelmet igénylő, rendszeres tevékenység, éppen ezért sok vállalkozás számára komoly kihívást jelent, pedig jól beilleszthető a közösségi médiás aktivitásba is, hiszen elég egy rövid kedvcsináló, a blogbejegyzés linkje, és heti egy-két poszt máris lefedve a Facebookon.

Külön cikket írhatnánk az e-mail-marketing fontosságáról, most elégedjünk meg annyival, hogy a céges blog ezt a tevékenységet is minőségi tartalommal láthatja el.

Bizalom és szakértelem

A céges blog remek műfaj, ami egészen különleges oldaláról mutathatja be és teheti vonzóvá vállalkozásodat. Itt bizonyíthatod szakértelmedet, hitelesebbé teheted termékeidet, illetve szolgáltatásaidat, bemutathatod vállalkozásod mindennapjait.

A céges blog remek alkalmat kínál a márkád identitásának, arculatának építésére, nemcsak a tartalommal, hanem a stílussal is ügyesen lehet kommunikálni a cégről. Arra mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy a bejegyzésnek legyen íve, azaz eleje, közepe és vége, pont, mint egy jó történetnek.

Képzeld magad elé a célközönségedet, a nyelvezetet úgy válaszd meg, hogy nekik szóljon. Emellett pedig az is jó, ha a bejegyzések kapcsolódnak egymáshoz. Ez a keresőoptimalizálás miatt is fontos, de a rólad kialakított képet is egységessé teszi.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek