kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

11 százalékon ragadt a munkanélküliség

2010. június-augusztus között 11,0 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami megegyezik az egy hónappal korábban mért értékkel és 1,1 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakával összevetve. Hivatalosan 471 ezer főnek nincs munkája - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli jelentésében.

Nőtt a női foglalkoztatás, a férfi csökkent


A KSH friss statisztikájából kiderül, hogy az elmúlt egy évben a férfiak foglalkoztatási rátája 0,5 százalékkal csökkent, míg a nőké ugyanekkora arányban nőtt. A 15-74 éves munkanélküliek száma 471 ezer fő volt, 52 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A létszámnövekedés a két nemet közel azonos mértékben érintette; a férfi munkanélküliek száma 27 ezer, a nőké 25 ezer fővel nőtt az elmúlt egy évben. A munkanélküliségi ráta 11,0 százalékos értéke 1,1 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakában mért 9,9 százalékos értéknél, és megegyezik az előző 3 havi (2010. május-július) értékkel. A férfiak munkanélküliségi rátája 11,3 százalék, a nőké 10,7 százalék volt június-augusztus között.


Nőtt a fiatal munkanélküliség


A 15-24 év közöttiek körében 27,3 százalékos a munkanélküliség, ami 0,8 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,1 százalék volt, 1,1 százalékponttal magasabb, mint 2009. június-augusztusban. A munkanélküliek 53,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,6 hónap, 2,3 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.


2010. szeptember 28.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek