4 ezer betöltetlen gyakornoki hely Ausztriában
Negyvenezer 25 év alatti fiatal munkanélküli volt Ausztriában júliusban, miközben az osztrák vállalatoknál négyezer betöltetlen gyakorlati képzést kínáló hely volt - derül ki az osztrák szociális minisztérium felméréséből.
A megkérdezett cégek 85 százaléka arra panaszkodik, hogy sok pályakezdő, a hiányos képzettsége miatt, nem tudja betölteni a megpályázott állást. A cégek leginkább az alapvető készségek, mint a szövegértő olvasás, számolás vagy írás hiányára panaszkodnak. Ehhez jön még az illem- és nyelvi tudás hiánya.
A nemzetközi tanulói teljesítménymérésére szolgáló 2013-as Pisa-tanulmány szerint korcsoportonként 13 és 17 ezer osztrák fiatalnak nagyon alacsony a tudása. Ennek következményei megmutatkoznak az álláspiacon is. Ugyan júliusban több mint negyvenezer 25 év alatti fiatal volt munkanélküli, az osztrák vállalatoknál négyezer betöltetlen gyakorlati képzést kínáló hely volt.
Több nyugdíjas, kevesebb képzett pályakezdő
A nyugdíjasok száma nő, a képzett pályakezdők száma pedig csökken - mondta Martin Gleitsmann, a gazdasági kamara osztályvezetője. Úgy fogalmazott: ha a szociális beilleszkedés terén előfordulnak hiányosságok, akkor természetes, hogy a cégeknek problémájuk lesz az alkalmazottal.
Kihívást jelent az Y-generáció kezelése
A kamara képviselője elmondta: a munkaerőpiacon évente nagyjából tízezer hiányos képzésű fiatal jelenik meg. Hangsúlyozta: a demográfiai változások miatt ez megengedhetetlen, az osztrák iparnak jól képzett munkaerőre van szüksége. A felmérés szerint a 2000-ben tinédzserkorukat élő, mostani huszonévesek igazi kihívást jelentenek a cégeknek.
Őket a vállalatoknak másképpen kell kezelniük - mondta a McDonald’s Ausztria hr-igazgatója. Úgy érvelt: ezeknek a fiataloknak a munkájuk során teljes rugalmasságra van szükségük és mindig közvetlen visszajelzést várnak a feletteseiktől, ekkor lesznek igazán fontos részesei a csapatnak. (MTI)
2014. augusztus 25.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 3 hónapja
- Nyugdíjügyek határok nélkül: közös tanácsadás Ausztriában dolgozóknak 7 hónapja
- Mennyire elégedettek az Ausztriában dolgozó és élő magyarok? 9 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 9 hónapja
- Egyre több vállalat megy csődbe ebben a szomszédos országunkban 10 hónapja
- A magyar, német, török és román állampolgárságú foglalkoztatottak száma Ausztriában 1 éve
- Ennyit lehet keresni Ausztriában 1 éve
- A magyar ingázók miatt betonakadállyal zártak le egy utat Ausztriában 1 éve
- Magyar idénymunkások vesztették életüket egy ausztriai autóbalesetben 1 éve
- Ausztriában dolgozik? Legalább ezt tudnia kell az osztrák nyugdíjrendszerről 2 éve
- Kiderült, mennyit keresnek az Ausztriában dolgozó magyarok 2 éve

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben