500 új közmunkás Somogyban
Somogy megyében a kaposvári kistérség 46 településén indultak Start-munka mintaprogramok, összesen 198,9 millió forint megítélt támogatással, amelyek során 85 programban összesen 546 fő közfoglalkoztatása válik lehetővé év végéig – közölte a Somogy megyei Kormányhivatal az MTI-vel.
A kistérségi mintaprogramokra alapozva jövőre valamennyi halmozottan hátrányos helyzetű kistérségben indulnak Start-munka programok. Ez Somogy megyében a barcsi, csurgói, kadarkúti, lengyeltói, marcali, nagyatádi és tabi kistérségek településeit érinti. A kaposvári kistérség települései elvi lehetőséget kaptak az idén megkezdett projektjeik folytatására.
40 ezer közmunkás lesz jövőre a mezőgazdaságban
Jövőre a közfoglalkoztatás egyik fő területe a mezőgazdaság lesz, ahol országos szinten 94 hátrányos helyzetű kistérségben mintegy 40 ezer fő bevonásával indulnak a startmunka-programok, és a foglalkoztatást képzés is segíti. A gyakorlati oktatás szociális célú tangazdaságokban történik. Ezen túlmenően 80 további kistérségben az önellátó mezőgazdasági "Gondoskodó-program" indul, amelynek keretében a résztvevők nem bérezésben, hanem a maguk által megtermelt javakban részesülnek. A mezőgazdaság mellett az önkormányzatoknál és az állami szektorban is szerveznek közfoglalkoztatást.
2011. november 16.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?