kapubanner for mobile

Elmennek a szakemberek Nógrád megyéből

A pénzügyi-gazdasági válság még tovább rontotta Nógrád megye munkaerő-piaci helyzetét, a válság miatt állástalanná váltak zöme azóta sem talált munkát és a pályakezdők álláskeresési ideje is hosszabbá vált; emiatt a fiatal, iskolázott szakemberek elvándorolnak a megyéből - áll a megye 2012. évét gazdasági szempontból elemző kiadványban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatósága, a megyei önkormányzat, a kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Hírlap által megjelentetett "Top 50" úgy fogalmaz: a gazdasági kibocsátás, a foglalkoztatási és a munkanélküliségi ráta alapján Nógrád megye az ország egyik legkritikusabb térsége.



Topon a munkanélküliség, az új munkahelyek zöme közmunka


Ötször annyi volt tavaly az egy főre jutó GDP Budapesten, mint Nógrádban, és bár 1,3 százalékponttal csökkent, a 17,5 százalékos munkanélküliségi ráta a legmagasabb volt a megyék rangsorában. A foglalkoztatottak számának mintegy 3 ezer fős bővülése kapcsán megjegyzik, hogy ez a munkaerőtöbblet nem az üzleti szférában helyezkedett el, hanem zömében közfoglalkoztatás keretében alkalmazták őket.



Vendéglátás: évi 1 millió forintos átlagjövedelem


A Top 50 kitér arra is, hogy 2012-ben a vendéglátásban és az építőiparban volt a legalacsonyabb az átlagjövedelem Nógrádban (évente, fejenként 1 millió 25 ezer, illetve 1 millió 205 ezer forint), a legjobban pedig a vegyipari vállalkozások alkalmazottjai kerestek, náluk az összeg 2 millió 905 ezer forint. (MTI)


2013. december 9.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek