kapubanner for mobile

Fiatal vállalkozókat támogattak 3-6 millió forinttal

Kétszázan kapnak 3-6 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretében - a támogató döntésekről szóló értesítéseket pénteken vehették át a nyertesek Budapesten.

15-szörös volt a túljelentkezés


Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kis- és középvállalkozásokban dolgoznak a legtöbben Magyarországon, ezért a foglalkoztatásban erre a területre koncentrálva lehet érdemi eredményt elérni, és ezen belül meghatározó a fiatal vállalkozók támogatása. A 800 millió forint keretű programba 3300-an próbáltak bekerülni, a 200 nyertes üzleti tervet többlépcsős folyamat eredményeként választották ki - ismertette Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója.


2014. december 5.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek