Ír munkaerőt csábít Új-Zéland
Több ezer ír hagyhatja el hazáját, hogy az új-zélandi kormány hívására részt vegyenek a földrengés sújtotta Christchurch újjáépítésében – tudósít az MTI.
Új-zélandi állásközvetítő cégek ezért több hirdetést helyeztek el ír weboldalakon, és ezekre igen nagy számban jelentkeznek is az írek, akiknek országuk súlyos gazdasági helyzete komoly nehézségeket okoz.
Építőipari szakemberek kellenek
Egy az új-zélandi bevándorlási lehetőségekkel foglalkozó tanácsadó elmondta, az új-zélandi kormány bejelentését követően hatalmas érdeklődés alakult ki az ottani munkalehetőségek iránt. Mint Declan Clune kifejtette, Új-Zélandnak elsősorban mérnökökre, minőségellenőrökre, művezetőkre és villanyszerelőkre van szüksége. Előnyös lehet, hogy az írek nagy tapasztalatot szereztek, amikor országukban az építőipar felívelő szakaszban volt - tette hozzá.
Az elemzők amiatt aggódnak, hogy kivándorlási hullám indul meg, ami miatt a képzett munkaerőből hiány alakulhat ki Írországban.
A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy jövő áprilisig akár 100 ezer ember is elhagyhatja Írországot a gazdasági nehézségek miatt, ami a teljes lakosság több mint 2 százalékát jelentené.
2011. augusztus 22.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon