Kik a legjobb tanárok?
Tizedik alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusok elismeréséül alapított Rátz Tanár Úr Életműdíjat a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
A 10. Jubileumi Rátz Tanár Úr Életműdíj díjazott tanárai (2010)
Somfai Zsuzsa (matematika) – Budapest, Eötvös József Gimnázium
Deli Lajos (matematika) – Hajdúszoboszló, Hőgyes Endre Gimnázium
Dr. Vida József (fizika) – Eger, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola
Várnagy István (fizika) – Tatabánya, Árpád Gimnázium / Bárdos László Gimnázium
Dénes Sándorné (kémia) – Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium
Dr. Molnár József (kémia) – Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium
Bán Sándor (biológia) – Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
Dr. Mészáros Lukács (biológia) – Szentendre, Ferences Gimnázium
Az idén díjazott két matematikatanár Somfai Zsuzsa, a budapesti Eötvös József Gimnázium tanára, aki többek között tankönyveket lektorál és matematikai tantervek kidolgozásában is fontos szerepet játszott; illetve Deli Lajos, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium tanára, akinek a nevéhez a városi tehetséggondozó Deli-szakkör is fűződik.
A fizika tantárgy idei díjazottjai Dr. Vida József egri tanár, aki többek között az egri Varázsterem interaktív kísérleteit és eszközeit tervezte; valamint a tatabányai Várnagy István, aki 45 éves pedagógiai pályája alatt generációkkal szerettette meg a fizika világát.
Kémiából Dr. Molnár József, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium tanára és pályaválasztási felelőse; és a nagykanizsai Dénes Sándorné, a Curie kémia emlékversenyek területvezetője kapta meg a jubileumi elismerést.
A biológia tantárgy idei díjazottja két fiatal tanár: Bán Sándor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára, aki Ázsiában is járt diákjaival a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián; illetve Dr. Mészáros Lukács, a szentendrei Ferences Gimnázium pedagógusa, akinek diákjai országos és nemzetközi versenyeket is nyertek.
2010. november 17.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 2 hónapja
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 2 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 3 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 3 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 3 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Bértáblák 2026 4 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?