Megjelent: 7 éve

Mercedes-Opel-Audi: lesz nyári szünet?

A kecskeméti Mecedes-Benz gyárban nem lesz nyári leállás, de a győri Audi és a szentgotthárdi Opel szokás szerint idén nyáron is szünetelteti a termelést néhány hétig.

Németországban az Audi és a Mercedes-Benz idén nyáron igyekszik minél rövidebbre fogni a szabadságolásra és karbantartásra szánt szokásos nyári szünetet. Az Audinál például csak a műszakok számát csökkentik, a Mercedesnél pedig négyezer idénymunkást terveznek felvenni, mert Kínában és az Egyesült Államokban erőteljes a kereslet.


Mercedes: nincs pihenő, most pörög fel a termelés


Sztipichné Kozári Edina PR vezető elmondta, hogy ezen a nyáron nem lesz leállás a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, melyben március 29-én indult a termelés. Július közepén elindul a második műszak bevezetése, és az év végére háromezer főre bővül a gyár alkalmazottainak száma.


Audi: augusztusban leáll a munka


A győri Audi-üzem motorgyárában július 30-án kezdődik meg a háromhetes, míg a járműgyárban augusztus 8-án a négyhetes nyári leállás, amikor a munkatársak rendes évi szabadságukat töltik - közölte Lőre Péter kommunikációs igazgató. Hozzátette: a vállalat megrendelés-állománya "nagyon jó", így idén is 30 ezernél több autót és legalább 1,9 millió motort állít elő a csaknem 8500 munkatársuk.


Opel: július 16-tól szünet


Az Opel Szentgotthárd Kft. július 16-tól augusztus 3-ig tart nyári szünetet. A tervek szerint a tavalyihoz képest idén kis mértékben emelkedik a Szentgotthárdon gyártott motorok száma. Ez az emelkedés elsősorban a tengerentúli piacokra történő szállításból adódik, hiszen 2012-ben a készmotorok több mint felét az USA-ba és Mexikóba exportálja az Opel Szentgotthárd (MTI).


2012. július 6.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk