kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem lesz javulás a fiatal munkanélküliségben

A fiatalok munkanélküliségi rátája világszerte kiugróan magas marad az idén is, legalább 2016-ig nem várható csökkenés – közölte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO a „Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2012” című jelentésében.

Ez az arány a munkaügyi szervezet szerint még magasabb lenne, ha beszámítanák azokat is, akik a helyzet kilátástalansága miatt feladják, vagy későbbre halasztják az álláskeresést. Az így kiigazított ráta szerint a fiatalok körében a globális munkanélküliség 2011-ben 13,6 százalék volt.


75 millióan lesznek idén állás nélkül


A számadatok szerint 75 millió tizenöt és huszonnégy év közötti munkanélküli fiatal lesz 2012-ben, ami csaknem négymilliós növekedést jelent 2007 óta.


A munkanélküliségi rátákra várhatóan további negatív hatást gyakorol majd azoknak a fiataloknak a megjelenése a munkaerőpiacon, akik a korlátozott munkalehetőségek miatt hosszabb ideig maradtak az oktatási rendszerben.


„Le lehet győzni a fiatalok munkanélkülisége okozta válságot, de csak akkor, ha a munkahelyteremtés a fiatalok számára a politikai döntéshozatalban elsődlegessé válik és jelentősen nő a beruházások száma a magánszektorban” – idézi a közlemény José Manuel Salazar-Xirinachsot, az ILO Foglalkoztatási Szektorának igazgatóját.


Szerinte ez olyan lépéseket jelent, mint adókedvezmények és más ösztönzők felajánlása a fiatalokat foglalkoztató vállalkozásoknak, a fiatalok képzettsége és a munkaerőpiaci kereslet között fennálló eltérések csökkentése, valamint olyan vállalkozói programok, amelyek segítik a készségek fejlesztését.


A régiók összehasonlításából kiderül, hogy a FÁK országaiban, valamint Közép- és Délkelet-Európában 2011-ben kis mértékben, 17,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében. A fejlett gazdaságokkal ellentétben úgy tűnik, a gazdasági válság miatt nőtt a fiatalok munkaerőpiaci részvételének aránya, aminek a hátterében – legalábbis részben – valószínűleg a szegénység áll.


Észak-Afrikában öt százalékponttal nőtt a fiatalok munkanélkülisége az arab tavaszt követően, így 27,9 százalékuk volt munkanélküli 2011-ben. A Közel-Keleten ez az arány 26,5 százalék. Latin-Amerikában és a karibi térségben a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta hirtelen megnőtt a gazdasági válság alatt, és a 2008-as 13,7 százalékról 2009-re 15,6 százalékra emelkedett. 2011-ben 14,3 százalékra csökkent, de középtávon nem várható további javulás. Fekete-Afrikában 2005 óta nagyjából változatlan a ráta, amely 2011-ben 11,5 százalék volt.


Délkelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben a ráta 2011-ben 13,5 százalék volt, amely 0,7 százalékponttal alacsonyabb a 2008-as szintnél. Még Kelet-Ázsiában is – amely talán a gazdasági szempontból legdinamikusabb régió – a fiatalok körében mért munkanélküliségi ráta 2,8-szerese a felnőttek közötti aránynak.


Egyre több a fiatal részmunkaidős a fejlett világban


A jelentésből kiderül az is, hogy a fejlett gazdaságokban a fiatalokat egyre gyakrabban alkalmazzák ideiglenes állásokban és részmunkaidőben, míg a fejlődő országokban sokan fizetés nélkül végzik a munkájukat, amikor az informálisan működő családi vállalkozásokban vagy gazdaságokban segítenek.


A kedden publikált jelentést május 23-án és 24-én a globális ifjúsági foglalkoztatási fórum előtt is tárgyalják, ahol száz, a fiatalok méltányos foglalkoztatásának előmozdításán dolgozó fiatal találkozik. A kérdés emellett kiemelten szerepel az ILO júniusi éves Nemzetközi Munkaügyi Konferenciájának napirendjén is.


2012. május 22.


Kövesse híreinket, állásainkat facebook-oldalunkon.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk