Rugalmas munkát akarnak a kisgyermekesek
A szülők a foglalkoztatás területén a rugalmasságot tartják a legfontosabbnak - derül ki abból a kutatásból, amelyben kisgyermekes szülőket és munkáltatókat kérdeztek meg a munkába való visszatérés akadályairól, ösztönzőiről.
A reprezentatív felmérésben ötszáz közép-magyarországi régióban élő szülő, illetve száz vállalat vett részt, a kutatást az Iparfejlesztési Közalapítvány megbízásából a Monitor Közvéleménykutató Kft. végezte 2012 nyarán-őszén.
Minden harmadik szülő kezdene rugalmasan
A 2012. május 1-jén útjára indult kétéves Munka kisgyermekkel program (MuKi) célja egyéni megoldásokat kínálni ahhoz a lelkiismereti, gazdasági és munkajogi problémához, amelyet a kisgyermekes szülők munkaerőpiacból való kiesése okoz. A szülők és cégek a kutatás eredménye alapján részesülnek majd a program során azokban az ingyenes tréningekben és képzésekben, amelyek a két oldal problémáinak kölcsönös megértését segítik elő.
A kutatás során három munkaforma került elő számottevő gyakorisággal: a szülők több mint egyharmada igényelné a rugalmas kezdési-befejezési időpontokat, a részmunkaidőt vagy a rugalmas foglalkoztatást. Jelentősnek mondható továbbá a szülés utáni szabadság kivételének, illetve a képzési lehetőségeknek a támogatása.
Gyeses kismamák: a kapcsolattartás a legfontosabb
A megkérdezett kismamák az utolsó munkahelyükön a már alkalmazott jó gyakorlatok közül a folyamatos kapcsolattartást emelték ki, illetve mintegy ötödük tartotta fontosnak a távollét alatt kapott kedvezményeket és juttatásokat, vagy a cég által szervezett eseményeken való részvételi lehetőséget. Azok a cégek, amelyek atipikus megoldásokat alkalmaznak, általában rész-, illetve rugalmas munkaidőt biztosítanak a beosztottaknak; nem kedvelik ugyanakkor a munkakör megosztását, illetve a több műszakos munkát.
Gyermekfelügyelet: megoldatlan probléma
A gyermekfelügyelet az egyik legnagyobb megoldatlan probléma, amely a kisgyermekes szülők foglalkoztatása kapcsán felmerül. A szülők tapasztalata szerint az intézményesített gyermekfelügyelet rendkívül nehezen oldható meg a bölcsődei és az óvodai férőhelyek hiánya miatt; a megkérdezettek mindössze 7 százalékának van lehetősége bölcsődei, 9,6 százalékának pedig óvodai férőhelyet igénybe venni.
Kevés az állami ösztönző
A családbarát munkakörnyezet kialakításának akadályairól és ösztönzőiről megkérdezett vállalatok a rugalmas foglalkoztatás, illetve a kisgyermekes szülők alkalmazásának legfőbb gátló tényezőjeként az állami ösztönzők hiányát említették; ezt az adózási szabályok, a belső források, illetve a közvetlen üzleti érdek hiánya követte.
Már a terhesség alatt tervezni kell
A várandósság időszakában a megkérdezettek szerint a cégnek nincs teendője; a kismamák szerint ellenben ez az időszak lenne legalkalmasabb arra, hogy a jövőbeni együttműködést és a közös munka feltételeit (például a visszatérés időpontja, a vállalandó munka, a jövőbeni elvárások) megtervezzék. A szülés utáni időszakra vonatkozólag mind a szülők, mind a cégek fontosnak tartották a folyamatos kapcsolattartást, illetve az otthon maradó munkatárs vállalati képzésekről szóló tájékoztatását - derül ki a felmérésből.
Magyarországon számos kezdeményezés indult az elmúlt években, amely a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való visszatérését támogatja - ehhez a körhöz csatlakozott az Iparfejlesztési Közalapítvány és konzorciumi partnereinek, a Victum Képzési Központ és az Artima Kft. közös kezdeményezése az Új Széchenyi Terv támogatásával - ismertetik a konzorcium közleményében (MTI).
2012. december 20.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 3 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 3 hete
- Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el 3 hete
- A csendbe menekülnének az állandóan elérhető dolgozók 4 hete
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 1 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 1 hónapja
- Szabadság kiadása: erre figyelj még ebben az évben 1 hónapja
- Fények és eszközök a kreatív munka szolgálatában 2 hónapja
- AI-színész tarol Hollywoodban: veszélyben a kreatív szakmák jövője 2 hónapja
- Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet 2 hónapja
- A magyarok társadalmilag kötött tevékenységekre fordított ideje naponta - grafikon 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa