Változik az utazási költségtérítés
A munkavállalók munkába járásának költségeit várhatóan a korábbinál nagyobb arányban kell majd állniuk a munkaadóknak. E térítés továbbra is csak akkor jár, ha a lakhely és a munkahely más településen van. A tervezet szerint egységesen 86 százalékot áll a munkaadó. Eddig vonatra járt a 86 százalékos térítés, autóbuszra, elővárosi közlekedési eszköznél 80 százalék volt a hányad. A felső limitben még vita van. 25 ezret akarnak a munkaadók, 40 ezret a munkavállalók – írja a Napi Gazdaság.
86 százalékot térít a munkaadó
A munkába járással kapcsolatos hétközi utazási költségtérítéséről készülő kormányrendelet alapján ugyanis a költségek arányában a 86 százalékos térítés jár majd a dolgozóknak - erről nem is alakult ki vita, mivel mind a szakszervezeti, mind a munkáltatói oldal elfogadhatónak tartja a mértéket.
Nézetkülönbség csupán abban volt, hogy amíg a szakszervezetek maximum havi 40 ezer forintos költségtérítést tartanak szükségesnek a dolgozók hétvégi hazautazásához, a munkaadók 25 ezer forintban határoznák meg a limitet.
A munkáltatónak jelenleg - és a tervek szerint a jövőben is - a bérlet vagy menetjegy leadása fejében, annak csupán meghatározott árhányadát kell kifizetnie. Ez a költséghányad minden közlekedési eszköz esetén egységesen 86 százalék lesz. (Jelenleg ugyanis csak a vasútnál kell ennyit téríteni, autóbusznál és elővárosi közlekedés esetén csupán nyolcvan százalékot köteles átvállalni a munkáltató.) A jogszabály ugyanakkor azt is rögzíti, hogy a költségtérítés a HÉV-re, a menetrend szerint közlekedő hajóra, kompra és révre is vonatkozik - ha így utazik a dolgozó munkavégzés helyére.
2010. január 26.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?