kapubanner for mobile

Nagy Andrea, a Vodafone Magyarország HR Services vezetője

Nagy Andrea 2010 őszén csatlakozott a Vodafone Magyarország csapatához, HR Sevices vezetőként. A szakember négy esztendő után tért vissza ismét a telekommunikációs szektorba.

Nagy Andrea 1980-ban született Vácott. Először gazdasági informatikusként végezte tanulmányait, majd HR Menedzser szakon szerzett diplomát a Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán. Később a SZIE mesterképzését végezte el, Emberi Erőforrás Tanácsadó szakon.

Hat éven keresztül a telekommunikációs szektorban, a PanTel-Hungarotel cégcsoport kötelékében látta el feladatait. Ezután csoportvezetői munkakörét elhagyva 4 évet töltött a bankszektorban. Az első két évben az OTP Bank Humánerőforrás Gazdálkodási Igazgatóságán, toborzás-kiválasztási specialistaként és projekt vezetőként dolgozott.

Ezután a Commerzbankban HR vezetőként végezte munkáját, ami izgalmas stratégiai és felelősségteljes operatív feladatokkal járt, nagy hangsúlyt fektetve a toborzás-kiválasztásra, a gyakornoki programokra, a képzési rendszer kialakítására és működtetésére, a felelősségvállalási programokra, a munkaügyi feladatokra és az átgondolt kompenzációra.

Andrea 2010 őszén csatlakozott a Vodafone Magyarország csapatához, HR Sevices vezetőként. Négy esztendő után tért vissza ismét a telekommunikációs szektorba. A Services csapat feladatkörében nagyon fontos hangsúly a közvetlen kapcsolat a munkavállalókkal és a vezetőkkel. A csoport feladatköre felöleli a HR controllingot, a HR ügyfélszolgálatot, a bérszámfejtési területet és a munkaügyi feladatokat, az egészségmegőrzés és munkavédelem témakörét, a HR informatikát és szorosan kapcsolódik a kompenzációs területhez, a képzés-fejlesztéshez és a toborzás-kiválasztáshoz.

A feladat különösen izgalmas és összetett, hiszen a Vodafone telekommunikációs tevékenységét és szolgáltató központját is érinti.

Andrea számára fontos a felelős szakmai szerepvállalás, ennek jegyében rendszeresen publikál, többek között a HR Portal által is szemlézett JAM Blogon, időnként előadói szerepet vállal szakmai konferenciákon és szövetségekben.

- Legrövidebben talán Harvey Mackay szavaival tudom összefoglalni mindazt, ami a mindennapokban vezérel: "Találj valamit, amit szeretsz csinálni, és akkor soha többé nem kell majd dolgoznod az életedben." Azt hiszem, ha ezt az attitűdöt amellett, hogy a saját életemben képviselem, a kollégáimnak is át tudom adni, akkor jó irányba haladok - fogalmazza meg a hitvallását a HR vezető.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek