Nem akarnak kevesebb jogot, könnyebb elbocsátást a dolgozók
Több ezren vonultak az utcára csütörtökön Szarajevóban, hogy az új munkatörvény tervezete ellen tiltakozzanak - számolt be honlapján a boszniai Nezavisne Novine című napilap; a szakszervezetek egyet nem értése ellenére a jogszabályt a parlament felsőháza elfogadta.
Június elsején - hét év után - életbe lépett a stabilizációs és társulási megállapodás az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina között. A megállapodás életbe lépését közvetlenül az tette lehetővé, hogy Szarajevó kötelezettséget vállalt arra, hogy végrehajtja az európai integrációhoz szükséges reformokat.
Korábban az EU három probléma megoldásához kötötte az integrációs folyamat folytatását, mégpedig a kisebbségekkel szemben diszkriminatív alkotmány módosításához, a két országrész együttműködését célzó koordinációs mechanizmusok kidolgozásához, valamint az integrációt célzó átfogó reformokhoz. Brüsszel végül módosított némileg az álláspontján, és a politikai prioritások helyett a gazdasági kérdésekre helyezte a hangsúlyt. Az új munkatörvény is ezeknek az intézkedéseknek a része, a jogszabályt pedig Bosznia-Hercegovina két országrészének parlamentjei először külön vitatják meg.
A többségében bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderáció törvényhozása elé csütörtökön került a tervezet, ezért a dolgozók és a szakszervezetek tagjai az országrész parlamentje elé vonultak. Szerintük az új törvény jelentősen csökkenti a dolgozók jogait, ront a munkakörülményeken, és megkönnyíti az elbocsátásokat, míg a kormány szerint azért van szükség új jogszabályra, hogy javuljon a gazdasági és befektetési környezet.
A tiltakozók szerdán azzal fenyegettek, hogy elfoglalják a Bosznia-hercegovinai Föderáció parlamentjének épületét, ezért azt a rendőrség különleges egységei védték.
Fadil Novalic, az országrész miniszterelnöke azt mondta, ha nem fogadták volna el a jogszabályt, akkor azzal ellehetetlenítették volna a munkahelyteremtéseket, a külföldi befektetéseket és az előcsatlakozási alapokhoz való hozzáférést is.
A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje egyelőre még nem tárgyalta a tervezetet, ám az ott élők is hasonló tiltakozásokra készülnek.
A boszniai statisztikai hivatal adatai szerint az országban 27,5 százalékos a munkanélküliség, a fiatalok körében azonban ennél jóval magasabb, meghaladja a 40 százalékot is. A tiltakozók szerint az új törvény miatt a fiatalok még nehezebben találnak majd munkát, mint eddig.
A szakszervezetek péntekre újabb tiltakozást jelentettek be.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?