Nem igaz, hogy hiába utaztak a nevelőszülők
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ igazgatója, Sike Ildikó sajtó-helyreigazítást kért a Népszava szerkesztőségétől, egy a portálunk által is közölt híradás miatt, mely szerint a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumok aláírására feleslegesen hívták volna el Borsodba a nevelőszülőket.
A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony alapján történő díjazás három elemből tevődik össze. A nevelőszülőt – függetlenül attól, hogy helyeztek-e el nála gyermeket, fiatal felnőttet – alapdíjként havonta legalább a minimálbér 30 százaléka, az alapdíjon felül minden egyes nála elhelyezett gyermek, fiatal felnőtt után kiegészítő díjként havonta legalább a minimálbér 20 százaléka, mindezeken felül pedig felül minden egyes nála elhelyezett speciális vagy különleges ellátási szükségletű gyermek után többletdíjként havonta legalább a minimálbér 5 százaléka illeti meg. A minimálbér 30 százalékának megfelelő alapdíj tehát a nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek számától függetlenül jár, bruttó összege pedig a 2014. évre elfogadott minimálbér alapján 30.450 Ft. A valóban gyermekenként járó kiegészítő díj összege 20.300 Ft, különleges vagy speciális szükségletű gyermekek esetében 25.375 Ft.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ azt is közölte, hogy a nevelőszülők behívásának célja nem a szerződéskötés, hanem az adategyeztetés volt, melyre azért volt szükség, mert 2014. január elseje után hatályba lépő jogszabályi módosítás folytán ettől az időponttól a nevelőszülői feladatok kizárólag főállású munkaviszony keretében láthatók el. Szó sem volt arról, hogy ekkor szerződéskötésre kerül sor, így az elmaradni sem tudott. Nem voltak hiányzó, aláírásra váró dokumentumok.
A központ nem 500, hanem 286 nevelőszülő megjelenését kérte, akik közül 256 meg is jelent.
A nevelőszülők nem hiába, feleslegesen utaztak a központba, a személyes egyeztetés célja és feladata, az adatok pontosítása és helyesbítése, továbbá rögzítése sikeresen megtörtént.
Az adategyeztetés során olyan probléma nem merült fel, melyet ne tudtak volna a központ szakemberei a helyszínen azonnal rendezni, megválaszolni.
A megjelent nevelőszülők közül panaszt nem jelentett be senki és a központ igazgatójához sem fordult senki, annak ellenére, hogy az igazgatónő az adategyeztetés folyamán végig rendelkezésre állt a központban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 2 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 4 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 4 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 5 hónapja
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 5 hónapja
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 5 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja
- Logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer 8 hónapja
- Már lehet pályázni a Generációk Találkozása díjra 9 hónapja
- Ezeket a diákhitel-szerződéseket védi kamatstoppal a kormány 10 hónapja
- Vágujhelyi Ferenc: bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?