Nem lesz vasárnapi bérpótlék
A korábbi kormánypárti ígéretekkel ellentétben nem emelkedik száz százalékra a vasárnapi bérpótlék, sőt meg is szűnhet - írja a Népszabadság.
Tovább szigorítanának a jövő hónap közepétől életbe lépő vasárnapi bolttilalmon. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bezáratná vasárnap az eddig kivételnek számító, világörökségi területen működő üzleteket is - írja a Népszabadság.
Szatmáry Kristóf (Fidesz) kiskereskedelemért felelős miniszteri biztos pedig úgy módosítana a kereskedelmi törvényen, hogy a vasárnap is dolgozók a beígért 100 százalék bérpótlék helyett semmit nem kapnának.
Ez azért is érdekes a lap szerint, mert épp Szatmáry Kristóf volt az, aki Harrach Péterrel közösen hozta elő a bérpótlék intézményét, így vált politikai ígéretté.
Egy másik javaslata szerint egy helyen, egy időben nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet egyaránt folytató üzletek kiskereskedőknek minősülnek, így vasárnap is be kellene zárniuk. Mindez a Metro áruházláncnak lehet hátrányos.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?