kapubanner for mobile

Nem tenné kötelezővé a kamarai tagságot az MGYOSZ

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) állásfoglalása szerint egy jól kiépített és megfelelően átgondolt kamarai rendszer a hazai vállalkozások érdekét szolgálhatja; emellett azonban nem tartja elfogadhatónak, hogy a majd elfogadott törvény a tagságot kötelezővé tegye.

A kamarai törvény készülő módosításával kapcsolatban a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége - tagjai és tagszövetségei véleményének figyelembe vételével - alakította ki álláspontját a tervezetet illetően.

Az MGYOSZ állásfoglalása szerint a magyar gazdaság számára rendkívül fontos egy jól szervezett, működését tekintve jól átlátható, a vállalkozások, vállalkozók érdekeit szem előtt tartó kamarai rendszer, ezért a szervezet támogat minden, annak kiépítésének irányába tett lépést.

A Szövetség meglátása szerint a kamara tevékenységi körének ma még részben állami feladatokkal történő bővítése is jól szolgálhatja a vállalkozások érdekét. A kamarai rendszer hatékonyságának további erősödése fontos és támogatásra méltó az MGYOSZ álláspontja értelmében, ennek során azonban nem növekedhetnek a vállalkozások terhei.

A legnagyobb hazai munkaadói szövetség mindezek miatt nem tartja elfogadhatónak a kötelező kamarai tagság, és az ezzel járó - adó módján behajtható - kötelező tagdíjfizetés rendszerét. A kötelező - kizárólag egyszeri - regisztráció lehetősége is csak abban az esetben lehet járható út, ha ez nem jár párhuzamos eljárásokkal és nem okoz a vállalkozásokat terhelő plusz anyagi és adminisztrációs terhet.

Amint azt Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke, valamint a Businesseurope alelnöke hozzátette: "Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk ugyanakkor a szakképzés fejlesztésének és felügyeletének korábbiaktól hatékonyabb működtetésének, de ennek során - csakúgy, mint bármely ágazati jellegű kérdésben - elengedhetetlennek tartjuk a szakmai érdekképviseleti szövetségek folyamatos részvételét és közreműködését."

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek