kapubanner for mobile

Portugália is adósságkönnyítést kér

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Német lapértesülés szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn arról kezdenek egyeztetni, hogy Görögországhoz hasonlóan jóváhagyjanak-e Portugália számára is egy adósságenyhítési programot.

A Wirtschaftswoche online kiadása szombaton az információs forrás megjelölése nélkül arról számolt be, hogy a megbeszéléseket a portugál pénzügyminiszter kezdeményezésére tartják. Vitor Gaspar azzal érvelt, hogy az euróövezeti országokat egyenlő bánásmód illeti meg, azaz a válságkezelő támogatásokat azonos feltételekkel kell nyújtani. Ez szerinte azt jelenti, hogy a kamatokra és a visszafizetési határidőkre vonatkozó könnyítések az eddig Görögországon kívül nemzetközi támogatást kérő Portugáliát és Írországot is megilletik.

Korábban már az ír pénzügyminiszter is jelezte, hogy tervezik a görögországiéhoz hasonló könnyítések kérését.

Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői november végén állapodtak meg a Görögországnak szánt adósságkönnyítési programban. Ennek része egyebek mellett, hogy Görögországnak az eredetileg elhatározott 120 százalék helyett elég lesz a bruttó hazai össztermék (GDP) 124 százalékára csökkentenie államadósságát 2020-ra. Csökken a hitelek kamata, az Európai Központi Bank görög kötvényekből származó bevételének egy részét visszaforgatják Athén számára. Közbenjárnak annak érdekében is, hogy Görögország nagyon kedvezményesen vásárolhassa vissza saját kötvényeit a magánhitelezőktől is.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek