kapubanner for mobile

Pusztulnak a cégek a gazdasági pangásban

2010 augusztusa óta nem szűnt meg annyi cég Magyarországon, mint idén októberben. A felszámolások és a végelszámolások száma a cégtörvény márciusban életbe lépett módosításai miatt csökken, de ez nem változtat azon, hogy a cégvilág még mindig a gazdasági pangást nyögi.

Idén októberben 3103 cég megszűnését tették közzé a cégbírságok; utoljára ilyen sok cég 2010 nyarán szűnt meg egy hónap alatt - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. "A megszűnések számára a következő 12 hónapban nagyon figyelni kell, mert a cégtörvényben bekövetkezett változások miatt sem a felszámolási, sem a végelszámolási adatok nem tükrözik pontosan a cégvilág állapotát" - hívja fel a figyelmet a cégstatisztikai változásokra Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

A cégtörvény március eleje óta hatályos módosításai megszüntették a kényszer-végelszámolás intézményét: az eljárást a kényszertörlések váltották fel. Ez értelemszerűen csökkenti a végelszámolások számát: a mostanában közzétett végelszámolások között ugyan még találunk hatóság által elrendelt, most jogerőre emelkedő kényszer-végelszámolásokat, de súlyuk fokozatosan csökken. Az utolsó ilyen eljárások kifutása után a végelszámolások alatt kizárólag tulajdonosok által kezdeményezett cégbezárásokat találhatunk majd. "Ennek fényében nem érdemes pozitív következtetéseket levonni abból, hogy októberben mindössze 1300 céggel szemben indult végelszámolás, ami a fél évvel ezelőtti havi 3-4 ezer ilyen eljáráshoz képest elképesztő méretű csökkenést jelent" - mondja az Opten igazgatója.

A kényszer-végelszámolások megszűnése miatt csökken a felszámolások száma is. Az új eljárásforma, a kényszertörlés ugyanis csak akkor fordulhat át felszámolásba, ha a cég vagyona a végelszámoló szerint fedezi a felszámolás tetemes költségét, márpedig ez a feltétel nagyon sok megszűnő cég esetében nem teljesül. A tendencia máris meglátszik az adatokon: októberben "csak" 1734 céggel szemben indult ilyen eljárás, ami a második legalacsonyabb érték az elmúlt 12 hónapban. "Ez az adat nemcsak azért nem ad okot optimizmusra, mert részben a cégtörvény változásának következménye, hanem azért sem, mert még mindig duplája a válság előtti idők havi adatainak" - mondja Tóth Tamás.

Tartósan visszaesni látszik ugyanakkor a cégalapítások száma. Tavaly jellemzően 4000 új céget jegyeztek be havonta Magyarországon, az elmúlt fél évben viszont csak átlagosan 2400-at, ezen belül októberben 2566-ot. "A cégtörvény módosítását megelőző cégalapítási hullám kifutása óta lényegében nem emelkedik az új bejegyzések száma, így a gazdaság stagnálása és a cégalapításoknál bevezetett szigorítások összességében talán hozzájárulhatnak a cégvilág tisztulásához is" - fogalmaz meg egy halvány reményt az Opten igazgatója.

A nagy hatósági aktivitás azzal a reménnyel kecsegtet, hogy némiképp letisztul az egészségtelen magyar cégstruktúra" - mondja Tóth Tamás, aki szerint nem tartható, hogy Magyarországon 600 ezer társas és további 500 ezer egyéni vállalkozás működik. Az igazgató ugyanakkor úgy véli, hogy a jövő évre tervezett adóváltozások konzerválják a kisebb cégeket, sőt akár az idei év elejéhez hasonló cégalapítási dömpinget idézhetnek elő, hiszen rendkívül kedvező helyzetbe hozzák a mikro- és kisvállalkozásokat. "A gazdaság élénkítését és az adók beszedhetőségét célzó kormányzati szándék üdvözlendő, de ki kell dolgozni azokat a mechanizmusokat, amelyekkel elejét lehet venni a cégek osztódásának, illetve az adóoptimalizálási célú cégalapításoknak. Ellenkező esetben tovább aprózódik a cégstruktúra, ami nagy kockázatot jelent a hazai gazdaságra, és növeli a kitettséget a negatív külső hatásokkal szemben" - mondja az Opten ügyvezetője.

A hatósági szigor nem múlt el, csak átalakult

Az adatok lecsengő tendenciát mutatnak a NAV év eleji aktivitását követően, ám a kép közel sem ennyire tiszta. Az év első öt hónapjában 3-4 ezer végelszámolást tettek közzé a cégbíróságok havonta, ez júniusban 2610-re, júliusban pedig 1678-ra csökkent. Tóth Tamás szerint azonban a hatósági szigor nem múlt el, csak átalakult: "A módosult jogszabályok miatt a kényszer-végelszámolásokat sok esetben kényszertörlési eljárások váltották fel, és ezekkel együtt magas szinten stabilizálódott a hatósági döntés alapján megszűnő cégek száma."

A decembertől márciusig tartó cégalapítási hullámot követő áprilisi mélypont után hónapról hónapra emelkedik a cégalapítások száma. "A tavaly jellemző havi 3-4 ezer cégalapítást ugyan még nem értük el, de az áprilisi 1800-hoz képest a július 2800 új cég komoly növekedést jelent. Így elképzelhető, hogy már a következő hónapokban visszatér a korábban megszokott cégalapítási kedv" - véli Tóth Tamás, aki szerint ugyanakkor egyáltalán nem természetes, hogy egy szűkülő gazdaságban ilyen sok új céget alapítanak.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk