Ez már "figyelmeztető jel" - repedezik a magyar munkaerőpiac?
Az előző havihoz és az egy évvel korábbihoz képest is 34-35 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH áprilisi adatai szerint. Elemzők szerint az egyik hónapról másikra történő ekkora csökkenés mindenképp váratlan és meglepetésszerű, különösen úgy, hogy az előző hónapban még 20 ezer fős növekedésről számolt be a KSH.
A legfrissebb munkaerőpiaci adatok szerint a 2025. február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 673 ezer fő volt, 32 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az előző háromhavi átlaghoz (január-március) képest ez a szám 19 ezerrel alacsonyabb. Mindeközben a munkanélküliség csak kissé emelkedett, ami azzal magyarázható, hogy érdemben csökkent a népesség száma.
A Portfolio által megkérdezett gazdasági elemzők szerint figyelmeztető jel a mostani adat.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza kiemelte, a gazdaságilag aktívak száma 2023 nyara óta először esett be 4,9 millió fő alá. Ezt a negatív változást részben a munkaerőpiac önkéntes elhagyása hajtja, de nagyobb részben a népességfogyás vezérelte.
A foglalkoztatotti létszám is 2023 tavasza óta most a legalacsonyabb. A magyar gazdaság 2022 közepe óta tartó stagnálása tehát szépen lassan, de kezd begyűrűzni a munkaerőpiacra is
– teszi hozzá Virovácz.
A különböző bizalmi indexek és vállalati felmérések is egyre nagyobb arányban jelzik azt, hogy a vállalatok nem terveznek bővítést, sőt leépítésben gondolkoznak. A növekedési kilátások borúsak, a kereslet tartós hiánya pedig az eddig munkaerőt tartalékolókat is a leépítések irányába löki. Egyelőre azonban nem látszik hirtelen meginduló leépítési hullám, inkább hasonlít ez az apályra, amikor lassan és fokozatosan csökken a foglalkoztatottak száma, nem pedig sokkszerűen. Ez egyben azt is jelenti, hogy némileg enyhülni látszik a munkaerőpiac feszessége, ami a munkavállalók alkupozícióját egyértelműen gyengíti – vélekedett.
A stagnáló gazdasági helyzet és a feldolgozóipar nehézségei alapvetően még alá is támasztják, hogy a foglalkoztatásnak sem kell kiugróan magas szinten, 4 millió 700 ezer fő fölött lennie, mint egy hónappal ezelőtt volt, de mindenképpen felmerül a kérdés, hogy egy hónap alatt történik-e ekkora változás úgy, hogy a hírekben nem hallunk tömeges gyárbezárásokról az adott időszakban – fejtegette Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető elemzője.
Az MBH Bank sem így számolt
Az MBH Bank jelentése szerint a foglalkoztatási mutató 2 éves mélypontra esett vissza. Míg a márciusi adatok még összességében stabilabb munkaerőpiacot jeleztek, ez már korántsem mondható el a friss adatokról, pedig a munkaerőpiaci környezet romlásával még áprilisra nem számolt a hitelintézet sem - írja a Népszava.
Az MBH Bank hozzáteszi: a következő hónapokat meghatározhatja, hogy a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság közepette a vállalatok beruházási döntéseiket elhalaszthatják, amit még nehéz számszerűsíteni. Azt egyelőre fenntartják, hogy az év vége felé a gazdaságban megindulhat a felívelés. A foglalkoztatásnak viszont először stabilizálódnia kell, és ezt követően a növekedése is csupán lassú lehet, mivel a cégek a gyenge gazdasági helyzet mellett sem bocsátottak el tömegesen munkaerőt, ezért a felívelés megindulásakor várhatóan nem lesz nagyon gyors a toborzás megindulása sem.
Brüsszel a hibás?
Brüsszel folyamatos nyomásgyakorlása ellenére a kormány a magyar munkavállalókat támogatja - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében, mellyel a friss munkaerőpiaci számokra reagáltak.
Hangsúlyozta, a kormány fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson, ennek érdekében számos programmal segíti az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedését.
Brüsszel folyamatos nyomásgyakorlása ellenére a kormány nem Ukrajnára, hanem a magyar munkavállalók, kiemelten a gyermekes családok támogatására fordítja Magyarország forrásait és mindent megtesz a munkahelyek védelme érdekében - áll a közleményben.
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, a magyar foglalkoztatottság Európa élvonalához tartozik. 2025 áprilisában közel 4,7 millióan dolgoztak hazánkban, miközben a regisztrált álláskeresők száma további több mint 2 ezer fővel csökkent, a munkanélküliség mértéke pedig változatlanul az európai uniós átlag alatt van
- tették hozzá.
A munkanélküliek száma 2025. február-április időszakban 217 ezer főt tett ki, 5,7 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A munkanélküliségi ráta egy év alatt 4,5 százalékról 4,4 százalékra javult, így hazánkban a munkanélküliség mértéke továbbra is az európai uniós átlag alatt van.
A kormány márciustól ismét elindította a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025." programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező személyek a versenyszférában találjanak munkát. A program keretében a kérelmezők elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek, melynek köszönhetően eddig több mint 20 ezer fő helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon. A kormány az 1,5 milliárd forintos keretösszegű "Munkából munkába" programmal az elbocsátott munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését is kiemelten támogatja.
Mindezek mellett a kormány a "KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0" program keretében további közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti, ily módon is támogatva a magas foglalkoztatottsági szint megőrzéséhez - írták a közleményben.
A teljes foglalkoztatottság elréséhez járul hozzá a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, valamint a 30 év felettieket támogató szintén uniós finanszírozású program is, amelyek keretében az álláskeresők bértámogatásban, lakhatási és utazási térítésben részesülnek.
A programok sikerességét tükrözi, hogy segítségükkel eddig több mint 38 ezer álláskereső helyezkedett el. Emellett az uniós finanszírozású képzést és munkaerő-fejlesztést elősegítő programmal már mintegy 100 ezer munkavállaló képzettségi szintjét sikerült növelni. mintegy 100 ezer munkavállaló képzettségi szintje nőtt - tájékoztatott az NGM.
A foglalkoztatottak számának alakulása hazánkban
- íme grafikonon is a legfontosabb számok.
kép: freepik
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?