kapubanner for mobile

Sötéten látják a jövőt a dunántúli cégek

A kevés munkáért is öldöklő harc folyik a Dunántúlon működő építőipari cégeknél: körbetartozások, növekvő költségek, létszámleépítés, és a különböző tevékenységek kiszervezése tovább súlyosbítja a helyzetet - olvasható a Napi Gazdaságban.

Kevesen akartak nyilatkozni a Napi Gazdaságnak, névvel viszont senki nem vállalta a szereplést az építőipari cégeknél. Így tett egy korábban hosszú évekig kiegyensúlyozottan működő Veszprém megyei cég elnök-igazgatója is, aki így reagált a lap megkeresésére: - Mit mondhatnék? Egy órája tudom, hogy felszámolnak bennünket.

Az egyik legnagyobb, még állami vállalatként alapított dunántúli vállalkozás második embere azzal utasította el a lap megkeresését, hogy még azt sem tudja, miként zárják az elmúlt évet, miután még nincs kifizetve egy elvégzett és decemberben kiszámlázott, közel egymilliárd forint értékű munkájuk.

Cégbírósági adatok szerint csupán a Dél-Dunántúlon tavaly több mint félszáz kisebb-nagyobb építőipari cég ellen indult felszámolási eljárás. Svajda József, a székesfehérvári székhelyű Alba Építőipari és Szolgáltató Kft. gazdasági igazgatója szerint esélyes, hogy az egész ágazat tönkremegy 2008-ban. Az építőiparban olyan mértékű a bizonytalanság és a körbetartozás, amilyenre az elmúlt évtizedekben nem volt példa. Sok helyen csökkentek a lakásberuházások, és az ipari létesítmények építése is akadozik.

Már a legkisebb munkákért is kemény harc folyik, az árak irreálisan alacsonyak, miközben az építőipari cégek költségei minimum 15-20 százalékkal nőttek. Az Alba tavalyi nettó árbevétele várhatóan 350 millió forinttal lesz kisebb, mint 2006-ban; biztos, hogy veszteséggel zárnak, de legalább nincs olyan mértékű kintlévőségük, amely a túlélést veszélyeztetné - tette hozzá a gazdasági igazgató.

A 2008-ban az Alba kapacitásainak még felét sem sikerült lekötni; tavaly már mintegy 20-25 fővel csökkentették a létszámot, idén - ha a helyzet nem romlik tovább és sikerül újabb munkákat szerezniük - "csak" hasonló mértékű leépítést terveznek.

Napi Gazdaság

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk