Százezer dolgozó látja, hogy ez a terület egy "kőkemény küzdősport"

A szociális terület nem könnyű, százezer abban dolgozó ember látja, hogy ez egy "kőkemény küzdősport" - hangsúlyozta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Lakitelken.

Fülöp Attila a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) 24. konferenciáján elmondta, a szociális területen dolgozóknak "nemcsak egy valakivel kell megküzdeni, hanem általában sokan vannak még mellette, jön a család, jönnek a hozzátartozók, szóval, ott sok szeplő fölé kell bevinni egy-egy csatát, aminek egyetlen célja az, hogy valakinek az életén segíteni próbáljanak."

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy gyermekvédelemre, gyermekjólétre ma közel 1500 milliárd forintot fordít az állam, ez az összeg 2010-ben 325 milliárd forint volt. Hozzátette, a szociális területen egységes bértábla van, az átlagbér pedig a 470 ezer forint, ami 2010-ben 137 ezer forint volt.

Fülöp Attila szót ejtett az elmúlt négy év nehézségeiről, a covidról és a háborúról is. Elmondta, a kormány 38 milliárd forintot költött el csak arra, hogy az állami, önkormányzati, egyházi és civil intézményeknek a megemelkedett gáz- és villanyszámláját ki tudja fizetni.

Kiemelte: a rezsikompenzáció, az intézményi költségvetés növelése, a béremelés, az egyházi, önkormányzati, civil és állami szférában egyaránt megtörtént.

A szociális törvényben is fontosnak ítélte rögzíteni, hogy az egyéni felelősségvállalást nem lehet mellőzni. Természetesen ott van a családi felelősségvállalás kötelezettsége, és ha ezen túljutunk, akkor az önkormányzat és az állam kötelezettségvállalása is ott van - hangoztatta az államtitkár.

Hozzátette, a szociális területet csak akkor lehet jól megoldani, ha azok a szereplők is feladatot vállalnak, akik a legközelebb állnak az adott emberhez, családhoz. Fülöp Attila jelezte: a kormány ezért indította el a területi szakmatámogatási rendszert, amelynek pályázatában 380 millió forint áll rendelkezésre.

Az államtitkár szólt a gondosóra programról, amiről elmondta: 650 ezer idős használja, biztonságérzetet ad, és az intézményekre nehezedő nyomást is tudja tompítani. Fülöp Attila emellett kiemelte a szakápolási központok fontosságát is, amelyben nem egészségügyi, hanem ápolási, idősotthonhoz hasonló tevékenység zajlik.

A fogyatékosok világával összefüggő témában Fülöp Attila kiemelte: néhány évvel ezelőtt kezdődött el az a folyamat, amelynek keretében a nagy létszámú fogyatékossági intézmények helyett próbálnak áttérni a támogatott lakhatás irányába, ami családias légkört teremthet az érintetteknek. Ismertette: már több mint ötezren áttértek a nagy intézményekből a kicsikbe, vagy már rögtön oda költöztek be.

Kósa Ádám, a Belügyminisztérium (BM) fogyatékosságügyi államtitkára köszöntőjében elmondta, a nemrégiben létrehozott államtitkárság legfontosabb feladata az, hogy minden támogatást megadjon az önálló életvitelhez, a képzésekhez, a lakhatáshoz, a szolgáltatások eléréséhez, a mobilitáshoz és a munkavállaláshoz.

Azt szeretnénk, hogy olyan mértékű segítséget tudjunk adni a fogyatékossággal élőknek, amelynek köszönhetően ezek az emberek a jövőben is teljesen önállóan tudjanak élni és érvényesülni - tette hozzá.

MTI

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti

Az Audi a hatékonyság és a versenyképesség erősítésével indokolja a lépést. Teljes cikk

Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra

Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk

Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk