kapubanner for mobile

150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán

Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter: százötven új munkahelyet hoz létre a Metal Kingdom Kft. beruházásaSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Metal Kingdom új beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2026. március 17-én. MTI/Hatházi Tamás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a fémszerkezeteket gyártó vállalat 7,5 milliárd forint értékben három újabb üzemcsarnokot épít a kormány hárommilliárd forintos támogatásával, aminek nyomán százötven új munkahely jöhet létre Napkoron.

Kifejtette, hogy az eddigieknél összetettebb, magasabb hozzáadott értékű termelés fog zajlani, ráadásul az itt előállított termékek kétharmada exportra kerül majd, a cég energiaigényét pedig húsz százalékban megújuló forrásokból fogják fedezni.

Majd üdvözölte, hogy ezen projekt nyomán a Metal Kingdom Kft. megerősítheti pozícióját a nemzetközi ellátási láncokban.

Ez olyan beruházás, amelynek a nyomán egy magyar vállalat az eddiginél magasabb hozzáadott értékű, magasabb technológiai színvonalú tevékenységet fog végezni, és egy olyan beruházás, amely a magyar gazdaság általános nemzetközi versenyképességét összességében is javítja

- mondta.

"Ez a beruházás is segít abban, hogy a magyar fémipar újabb nagy lendületet kapjon. A fémipar a tavalyi évben 3500 milliárd forintos beruházási értéket tudott felmutatni, és a nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy a magyar fémipar által előállított termékek több mint felét a külpiacokon értékesítik" - tette hozzá.

Az elmúlt tíz év alatt 121 nagyberuházás valósult meg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében állami támogatással, összesen 1700 milliárd forintos értékben, több mint harmincezer munkahelyet teremtve.

Szijjártó Péter érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben jelentős gazdasági bravúrokat hajtott végre.

Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk.

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk