Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint december 22-én pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez. A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz - tájékoztatott.
Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre - tette hozzá. Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértékét csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.
Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban. "Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik" - mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.
"Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk" - fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása. Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei. "Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait" - mondta.
Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét. A szegedi önkormányzat közleményében azt írta, a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki. A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.
A világ vezető elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta európai gyártóközpontjának - áll az önkormányzati közleményben.
MTI
fotó: MTI/KKM
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja 1 napja
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- A menopauza és az 'agyi köd': munkahelyi kihívások és a HR szerepe 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- "Az egyetlen félelmünk a wifi" – itt vannak a robotok, amelyek akár kollégáid is lehetnek 2 hete
- 440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat 3 hete
- A biztos háttér mindent megváltoztat a munkahelyen 4 hete
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?