Több százezer munkavállalónak lesz SZÉP-kártyája
Az éve eleji 5 ezerről, alig egy hónap alatt 7.600-ra emelkedett a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma és az év közepére 20 ezer partner-szolgáltatóra számít a nemzetgazdasági tárca - mondta a megújult cafeteria rendszerért felelős miniszteri biztos szerdán Egerben.
Körtvélyessy László az új cafeteria rendszer előnyeit ismertetve a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara fórumán elmondta, már 4.500 munkáltató - jellemzően a legnagyobbak - igényelt SZÉP kártyát több százezer munkavállalónak.
Mintegy 65 ezer, az OTP, az MKB és a K&H bankok által kibocsátott kártya már a munkavállalók kezében van és ugyanennyinek folyik a gyártása. Az ezzel kapcsolatos költségek nem az államot terhelik, hanem a kibocsátó pénzintézeteket - tette hozzá. Elmondta: az évi 450 ezer forint erejéig feltölthető SZÉP kártya bevezetésével a kormányzat elsősorban a hazai turizmust kívánja élénkíteni: az üdülési csekk 6 százalékos jutalékával szemben a szolgáltatóknak csupán 1,5 százalékot kell fizetniük elfogadás esetén.
Használata is lényegesen egyszerűbb: például a falusi vendéglátóknak nem kell 10-20 ezer forintos csatlakozási díjat fizetniük, illetve a csekkel szemben nem kell vesződni a beváltással sem. A fizetés terminál használata nélkül internet segítségével, vagy telefonon keresztül is megtörténhet. Az átfutási idő pedig a csekkre jellemző 2 hónappal szemben 15 nap, így a szolgáltatók lényegesen hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz. Mindettől azt várják, hogy lényegesen tágabb lesz a SZÉP kártyát elfogadók köre, mint az üdülési csekk esetében.
Kifejtette, a keretösszegből 75 ezer forint fordítható rekreációs, egészségmegőrző célokra és 150 ezer forint étkezésre, ami egyenlő havi 12.500 forinttal. Az Erzsébet-utalványból az államhoz befolyó, várhatóan, mintegy 10 milliárd forintot teljes egészében szociális célokra, szociális üdültetésre és étkeztetésre fordítják - mondta Körvélyessy László.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek