Megjelent: 3 éve

Több mint 10 százalékkal csökkent a ledolgozott munkaórák száma tavaly

Az Európai Unió összes államát vizsgáló legfrissebb, a tavalyi évre vonatkozó Eurostat felmérés adatai szerint a főállásban ledolgozott munkaórák száma átlagosan 12 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

munkaidő csökkenés covid-
images

Az Eurostat adatai szerint az Unió minden államában csökkent a munkával töltött órák száma, a mérték azonban nagyon eltérő. Görögországban például 19,7 százalékos volt a visszaesés 2019-hez képest, és csaknem ennyivel kevesebbet dolgoztak Spanyolországban is (19,5 százalék), valamint a szintén dél-európai régióhoz tartozó Portugáliában és Olaszországban is (19-19 százalék).

Magyarországon az uniós átlag alatt maradt a munkaórák csökkenése. Mi átlagosan 7,7 százalékkal dolgoztunk kevesebbet, mint egy évvel korábban - írja a Pénzcentrum.

Hollandiában viszont szinte alig volt hatással a járvány a ledolgozott munkaórák számára, itt mindössze 3,2 százalék volt a csökkenés, Finnországban pedig csupán 4,4, Dániában és Luxemburgban pedig 4,1-4,1 százalék.

Az EU-s állampolgárok által ledolgozott órák számának ilyen drasztikus mértékben csökkenése egyértelműen a pandémiát kísérő intézkedések és az azzal járó átmeneti munkanélküliség következménye. Nagy számú aktív korú kényszerült ugyanis munkahelyet váltani, az álláskeresés idejének kitolódása miatt a két munkahely között az átlagosnál hosszabb szünettel.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek