Top közvetítő és kölcsönző cégek - íme az idei lista
A Budapest Business Journal idén tavasszal is összeállította a hazai munkaerő-közvetítő és –kölcsönző cégek toplistáját. A kölcsönzők sorrendje stabilabb. A közvetítők élmezőnyében sincs változás, kisebb meglepetések azért akadnak.
A munkaerő-közvetítő cégek első két helyezettje évek óta állandó. A holland hátterű Randstad 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel zárt 2016-ban, ami a régiós shared service centerként működő Randstad Sourceright-tal 2,6 milliárd forintot hozott be. Figyelemre méltó a brit alapítású Hays Hungary 50 százalékos növekedése, amely már közelít az 1 milliárd forinthoz. (A Hays pénzügyi éve június 30-án zárul, így adataik a 2015. július 1-2016. június 30. közötti időszakra vonatkoznak.)
Nagyot ugrott a korábban elsősorban kölcsönzőként ismert Manpower, amely 50 százalék feletti bővüléssel a 14-ről az 5. helyre lépett elő. Százalékban a legnagyobb növekedést (plusz 82%) a 7. helyezett Adecco produkálta. A 2000-es évek piacvezetője, a Grafton is elindult felfelé 208 millióról 329 millióra nőtt a forgalma. Megtorpant a magyar alapítású, két évvel ezelőtt még harmadik Karrier Hungária, mely most a 10. Közel egyharmaddal csökkent a CPL Jobs árbevétele. Közelített ugyan tavalyi rekord árbevételéhez az IseeQ (mellyel akkor először a top 10-re került), most ez a 14. helyet jelenti.
Közvetítő cégek toplistája a 2016-os közvetítésből származó árbevétel szerint rangsorolva
| Idei helyezés (zárójel: tavalyi) / Cégnév | Éves nettó árbevétel közvetítésből (2016, millió Ft) | Árbevétel (2015-ben, millió Ft) |
|---|---|---|
| 1. (1.) Randstad | 2050 | 1934 |
| 2. (2.) Hays* | 929 | 618 |
| 3. (**) Randstad Sourceright | 558 | - |
| 4. (3.) Trenkwalder | 461 | 393 |
| 5. (14.) Manpower | 443 | 282 |
| 6. (4.) Jobsgarden/IT Jobs | 404 | 384 |
| 7. (7.) Adecco | 358 | 197 |
| 8. (10.) Grafton | 329 | 208 |
| 9. (13.) Exact Solutions | 284 | 184 |
| 10. (5.) Karrier Hungária | 262 | 342 |
| 11. (8.) Reed | 253 | 239 |
| 12. (6.) CPL Jobs | 229 | 331 |
| 13. (11.) Enloyd | 225 | 204 |
| 14. (9.) IseeQ | 197 | 213 |
| 15. (15.) Pannonjob | 175 | 148 |
| 16. Get Work Trend | 157 | - |
| 17. (16.) Kelly Services | 137 | 133 |
* A Hays Hungary legutóbbi pénzügyi éve 2016. június 30-án zárult.
** A Randstad Sourceright tavaly önállóan nem szerepelt a listán, hanem a Randstad Hungaryval együtt
Kölcsönző cégek toplistája a 2016-os átlagos létszám szerint rangsorolva
A kölcsönző cégek listáján minimálisak a mozgások. Az első hatban csupán annyi változás történt, hogy a WHC és a Gamax helyet cserélt, előbbi a 6-ról a 4-re, míg utóbbi fordított utat járt be. Itt vezet a Prohumán 2004, második a Trenkwalder, míg harmadik az Adecco.
| Idei helyezés (zárójel: tavalyi) / Cégnév | Átlagos létszám (fő) (2016) | Árbevétel kölcsönzésből (mrd Ft, 2016) | Átlagos létszám (2015) |
|---|---|---|---|
| 1. (1.) Prohumán 2004 | 6999 | 22,8 | 7088 |
| 2. (2.) Trenkwalder | 4091 | 19,8 | 5795 |
| 3. (3.) Adecco | 3725 | 13,4 | 3712 |
| 4. (6.) WHC | 2652 | 10,52 | 2072 |
| 5. (5.) Pannonjob | 2020 | 7,88 | 2075 |
| 6. (4.) Gamax | 1717 | 7,74 | 2177 |
| 7. (7.) Work Force | 1665 | 5,28 | 1899 |
| 8. (8.) Pannon Work | 1576 | nincs adat | 1647 |
| 9. (10.) Get Work Trend | 1453 | 4,2 | 1280 |
| 10. (9.) Man At Work | 1340 | 4,62 | 1453 |
| 11. (13.) Humán Centrum | 1251 | 4,47 | 925 |
| 12. (12.) Profield | 1081 | 3,27 | 1009 |
| 13. (11.) Trenkwalder Humánerőforrás | 1055 | 2,35 | 1035 |
| 14. (14.) HSA | 964 | 2,89 | 848 |
| 15. (-) Munkaerő Mester | 842 | 2,04 | nincs adat |
| 16. (15.) Dologidő | 603 | 1,64 | 578 |
A listák teljes terjedelemben a Budapest Business Journal április 21-i HR mellékletében olvashatóak.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
HR Spirit – www.hrspirit.hu Kiadó: Monster Magyarország Kft. 1132 Budapest, Váci út 18.Ügyvezető: Zétényi AnnaFőszerkesztő: Karácsony... Teljes cikk
Kedv, bátorság, lélek, energia, spiritusz. Többek között ezt jelenti a „spirit” szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a szó érzékelteti leginkább,... Teljes cikk
Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval.... Teljes cikk
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?