kapubanner for mobile

Továbbra is a TESCO partnere marad a Pannon-Work

Örömmel nyugtázta a Pannon-Work Iskolaszövetkezet, hogy kiemelt partnerük, a TESCO-Globál Áruházak Zrt. a továbbiakban is számít diákjaik munkájára.

Az év elején a munkaerő-kölcsönzők és iskolaszövetkezetek azt tapasztalhatták, hogy több - elsősorban multinacionális - megbízójuk nem hosszabbítja meg velük az együttműködési szerződést egy-egy ártárgyalás után, hanem tendereket írnak ki a legjobb szolgáltatók kiválasztására. Néhány esetben már nem is a szolgáltatás igénybevevője írja ki a tendert, hanem kifejezetten erre szakosodott cégeket bíznak meg a lebonyolítással, a szolgáltatás "beszerzésével".

- Nem ért bennünket váratlanul, hogy versenyeznünk kell, hiszen már 2005-ben is részt vettünk úgynevezett e-aukción is, mely a klasszikus "árverés" elektronikus változata, csak itt nem felfelé, hanem lefelé licitálnak a szolgáltatók. Általános tapasztalatunk ezzel kapcsolatban, hogy nem csak a legolcsóbb ajánlatot tevő céget választják ki szerződéskötésre, hanem a szolgáltatás minőségére, a szolgáltató megbízhatóságára is hangsúlyt fektetnek a tenderek kiírói - mondta el Molnár Albert, a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. igazgatóságának tagja.

A szolgáltatásokat igénybevevő vállalkozásoknak elsődleges célja, hogy minél kedvezőbb áron jussanak hozzá a munkaerőhöz, ugyanakkor ügyelniük kell a törvényes foglalkoztatásra is. A Munka törvénykönyvének tavalyi változása óta ha egy munkaerő-kölcsönző munkaszerződés vagy bejelentés nélkül foglalkoztatja a dolgozókat partnerénél, akkor a felügyelők a kölcsönzött létszám azonnali és visszamenőleges állományba vételére kötelezhetik a szolgáltatást igénybevevő céget. Az olcsóság azonban sok esetben itt is a szolgáltatás minőségének romlásával jár együtt, a legtöbb cég viszont nem veszélyeztetheti sem a termelése biztonságát, sem a saját jó hírnevét azzal, hogy feketén vagy "szürkén" foglalkoztatott munkaerőt vesz igénybe.

- Jelenleg is több tenderen vagyunk versenyben még, azt azonban örömmel nyugtáztuk, hogy kiemelt partnerünk, a TESCO-Globál Áruházak Zrt. a továbbiakban is számít diákjaink munkájára - teszi hozzá Kurdi Ferenc, a Pannon-Work Iskolaszövetkezet egyik vezetője.

A TESCO áruházaival kitűnő a kapcsolatunk, több régióban dolgozunk a részükre. Csakúgy, mint ők, mi is nagyon ügyelünk a vonatkozó törvények maradéktalan betartására, hiszen évente több száz diákot szervezünk a TESCO áruházaiba, hipermarketjeibe. Rajtuk kívül több más áruházlánccal, barkács-áruházzal, bolthálózattal is együttműködünk, árbevételünk jelentős részét teszik ki az áruházi munkák, melyet nem csak a tanítási szünetekben, hanem folyamatosan, egész évben végeznek diákjaink.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek