Tréning a balassagyarmati börtön fogvatartottainak
Nyolcvan szabaduló fogvatartott visszailleszkedését segítik egy nyertes pályázatnak köszönhetően a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben - mondta a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület képviselője kedden.
Fábián Péter az intézetben tartott sajtótájékoztatón ismertette: az egyesület 78 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A programmal csökkenteni akarják a visszaesők arányát, ami Magyarországon jelenleg 50 százalékos, illetve esélyt akarnak adni arra, hogy szabadulásuk után minél többen vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.
Mint Kovács Mihály, az intézet osztályvezetője, a projekt szakmai vezetője ismertette: a program a többszörösen hátrányos helyzetűeket célozza meg. Mivel Balassagyarmaton nincs egy időben szabaduló 80 elítélt, Márianosztráról, Vácról, Tökölről is szállítanak oda fogvatartottakat az egy hónapos projekt idejére. A 80 elítéltet a szabadulásuk előtti egy hónapban vonják be a 20 napos tréninget tartalmazó komplex programba; négy esetmenedzser - pszichológus és szociális szakember - dolgozik velük.
Családi hátterüket, mentális, egészségi állapotukat, munkavégző-képességüket, iskolai végzettségüket, szabadulásuk utáni várható körülményeiket egyaránt feltérképezik, és egyénre szabott fejlesztési-szolgáltatási tervet készítenek, majd rögzítik a változásokat, valamint a kitűzött célokat és azok teljesülését is - ismertette Kovács Mihály.
Közölte: a program nem zárul le a szabadulással, ugyanis öt-hat hónapon belül visszahívják a projektben részt vevő elítélteket, és egynapos záró képzésen mérik le, hogy milyen eredménnyel vettek részt benne, illetve kik azok, akik valóban be tudtak illeszkedni a társadalomba.
Az osztályvezető elmondta, hogy a bevont fogvatartottak zömmel alacsony iskolai végzettségű romák. Munkaerő-piaci, önismereti, drogprevenciós tréningen vesznek részt, álláskeresési technikákkal ismerkednek meg, és számítástechnikai képzést is kapnak. Megismerik többek között annak a településnek a honlapját, ahová hazamennek, hogy tisztában legyenek a lehetőségeikkel.
A fogvatartottak napi kétezer forintos megélhetési támogatásban részesülnek, így nem üres kézzel kerülnek ki az intézetből.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?