kapubanner for mobile

Új cégtársak a PwC Magyarországnál

Burján Ákos (36) és Deák László (48) személyében két új partnerrel bővült a PwC Magyarország vezetése 2014. július 1-jétől. Mindketten az adótanácsadási üzletág szakmai csapatát erősítik évek óta, Burján Ákos a társasági adó csoport tagja, míg Deák László a közvetett adókkal kapcsolatos tanácsadási részleg vezetője.

Burján Ákos 1999-ben kezdte adótanácsadói karrierjét, közgazdász végzettsége mellé Bécsben szerzett LLM (nemzetközi adójogász mesterképzés) diplomát, az ELTE-n pedig jogi szakokleveles közgazdász képesítést. 2003-ban csatlakozott a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágához. Több alkalommal is teljesített külföldi megbízásokat: 2004-ben a PwC amszterdami irodáját erősítette, majd két és fél éven keresztül volt a PwC Szlovénia adótanácsadási részlegének vezetője.

Sokrétű tapasztalattal rendelkezik nemzetközi és hazai adóstruktúrák kialakításában, az összeolvadások és felvásárlások adó- és számviteli tervezésében, valamint adókockázatot felmérő vizsgálatok levezetésében. Korábbi és jelenlegi ügyfelei főként hazai és nemzetközi nagyvállalatok közül kerültek ki a gyógyszeripar, energia-, telekommunikációs és ingatlanszektor területéről. Adózási kérdésekben több mint 10 éve óraadó a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karán.


Deák László

2000-ben csatlakozott a PwC adó- és jogi tanácsadási üzletágához, a közvetett adókkal kapcsolatos tanácsadási részleg vezetője. Korábban 16 évig dolgozott különböző beosztásokban a Vám- és Pénzügyőrségnél.

Közgazdász végzettségű, elsődleges szakterülete a közvetett adózás; többek között az általános forgalmi adó, vám, jövedéki adó, energiaadó és környezetvédelmi termékdíj területén rendelkezik nagy tapasztalattal. Mindemellett a társasági adóból történő sporttámogatások területén szerzett ismertséget. Ügyfelei között számos magyar és nemzetközi cég, önkormányzat és sportszervezet megtalálható. A Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága Adó- és Vámbizottságának aktív tagja, valamint részt vesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal különböző munkacsoportjainak munkájában.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk