Új munkahelyeket teremt egy elektronikai cég Szügyben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj raktárt épít és 18 új munkahelyet teremt a szügyi Elektronikai Győri-Kovács Alkatrészgyártó Kft. egy pályázatnak köszönhetően.
Az 50 millió forintos fejlesztéshez 32 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a kft.
Az elektronikai cég telephelyén tartott ünnepségen Czomba Sándor azt hangsúlyozta, hogy a tárca olyan kis- és középvállalkozások számára írta ki a munkahelyteremtő pályázatot, amelyek életképesek, és a válság idején is akarnak, tudnak fejlődni, fejleszteni. Kiemelte, hogy a nyertesek nem rövid távon gondolkodnak, hiszen a konkrét esetben legalább két évig kell megtartani a 18 új munkahelyet, és legalább három évig fenntartani a raktárt.
Mint Kovács János ügyvezető elmondta, az Elektronikai Győri-Kovács Alkatrészgyártó Kft. 2003-ban alakult, jelenleg 110 embert foglalkoztat. Bérmunkában végzik elektronikai alkatrészek, transzformátorok, és az elektronikai berendezések bizonyos alkatrészei, mint panelek, nyomtatott áramkörök gyártását, összeszerelését. Egy amerikai tulajdonú olaszországi cégnek napenergia hasznosításához az inverterekbe gyártanak áramátalakítókat.
Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója azt emelte ki, hogy országos viszonylatban a megyében a második legmagasabb a munkanélküliségi ráta, és ezért nevezte fontosnak, hogy kiemelkedő volt a nógrádi vállalkozások érdeklődése a tárca pályázata iránt. Ismertette: 24 pályázó 796 millió forint támogatást igényelt tervezett fejlesztéseihez. A döntés szerint 17 cég részesül 436 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. Így az országosan megítélt támogatások hat százaléka Nógrád megyébe érkezik, ami a megyék rangsorában a hetedik helyet jelenti. Ennek révén Nógrádban 210 új munkahelyet hoznak létre, és 382 dolgozó két éves megtartására vállalnak kötelezettséget a munkáltatók - tette hozzá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?