Ismét megrendezik a PÉNZ7 rendezvénysorozatot
A program célja, hogy a fiatalok tudatosabbak legyenek a pénzügyi kérdésekben.
A pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7 rendezvénysorozatot 2024. március 4-8. között rendezik meg, immár a tizedik alkalommal. Az eseménysorozat megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást a Belügyminisztérium projektgazdaként, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány írta alá - ismerteti a GFM közleményében, amelyet a szerdai aláírás alkalmából adott ki. Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közigazgatási államtitkára a megállapodás létrejötte alkalmából Budapesten tarott sajtótájékoztatón méltatta, hogy mérföldkőhöz érkezett a PÉNZ7 rendezvénysorozat. Kiemelte, az aláíró hat partner közös, együttes és fontos feladata a PÉNZ7, amelynek programjaival a diákok a pénzügyi, vállalkozási ismeretek alapjait élményszerűen sajátíthatják el. A pénzügyi tudatosság és a vállalkozói alapismeretek a társadalom és a gazdaság alapkövei, amiket frissen kell tartani, mert a gazdaság működését, fejlődését támogatják - jelentette ki az államtitkár.
Maruzsa Zoltán, a BM köznevelésért felelős államtitkára elmondta, azon dolgoznak, hogy a fiatalok profibbak legyenek a pénzügyi tudatosság terén, ezt segíti a PÉNZ7, valamint a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével megszületett tankönyvek. Pozitívumként értékelte, hogy ebben a tanévben a módosított Nemzeti Alaptantervnek köszönhetően a 8. és a 12. évfolyamon az állampolgári ismeretek tantárgy olyan témákkal is foglalkozik, mint a pénzügyi tudatosság, a bank- és az adórendszer, valamint az állampolgárok jogai és kötelességei. Gondos Judit, a PM közigazgatási államtitkára felidézte, hogy tavaly a PÉNZ7-en 145 ezer diák és 1700 pedagógus vett részt. Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy 2015-től minden évben ők végzik el a tananyag-fejlesztést és az ehhez kapcsolódó tanártovábbképzést.
A PÉNZ7 rendezvénysorozaton és tananyagaikban is arra törekedtek, hogy gyakorlatias példákon keresztül mutassák be a mindennapi pénzügyi feladatokat a gyerekeknek. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára úgy vélte, míg 10 évvel ezelőtt a "devizahitelezés árnyékában" a felelős hitelfelvételről beszéltek, később a kriptovaluták miatt a megfelelő betétkezelés, most pedig a kiberbiztonság kerül majd előtérbe. Gergely Orsolya, a Junior Achievement Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy pénzügyi és vállalkozási ismereteket oktatnak. Az alapítvány tíz évvel ezelőtt csatlakozott a PÉNZ7-hez, ahol a vállalkozói témarész tudástartalmát, tanagyagait fejlesztik.
A program folyamatosan bővülő aktuális információi a PÉNZ7 weboldalán érhetők el.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 5 hónapja
- Ez a következő három év legnagyobb kihívása a pénzügyi vezetők szerint 7 hónapja
- A magyarok harmada hónapról hónapra él – főleg az idősek vannak bajban 9 hónapja
- Pénzügyi wellbeing a munkahelyen: juttatás helyett valódi támogatás 9 hónapja
- Még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra 10 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 10 hónapja
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 12 hónapja
- Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához 12 hónapja
- NGM: erre van szükség a vállalkozások növekedéséhez 12 hónapja
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 12 hónapja
- Így építhet pénzügyi tudatosságra stabil céget 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?