kapubanner for mobile

Visszavonták egy hangmérnök Oscar-jelölését, megsértette a lobbiszabályokat

Visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szombaton, mert a jelölt megsértette a filmakadémia kampányolási szabályzatát, vétett a lobbizási előírások ellen.

A döntést azzal indokolták, hogy „kiderült, Russel felhívta a hangkeverési részleg tagjait még a jelölés időszakában, hogy tudatosítsa bennük munkáját a 13 óra című filmben, amivel nyíltan megsértette a kampányolási szabályzatot, amely tiltja a lobbizást telefonon”.

Cheryl Boone Isaacs, az amerikai filmakadémia elnöke a dokumentumban hangsúlyozta, hogy nagyon szigorúan veszik az Oscar-díj szavazási eljárását.

Az elnökség közölte, hogy Greg P. Russel hangmérnök helyett nem jelöl mást, a 13 óra három másik hangmérnöke, Gary Summers, Jeffrey J. Haboush és Mac Ruth versenyben marad az Oscar-díjra.

A vasárnapi Oscar-díjátadó gálán a 13 óra a hangkeverés kategóriában versenyben áll az Érkezés, A fegyvertelen katona, a Kaliforniai álom és a Zsivány Egyes című filmekkel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek