kapubanner for mobile

Zsarolt az APEH exdolgozója

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az APEH egyik volt munkatársa két társával 50 millió eurót, azaz mintegy 12,5 milliárd forintot akart kizsarolni egy meg nem nevezett magyarországi pénzintézet egyik vezetőjétől - számol be a Népszabadság.

Egy volt APEH-dolgozó is érintett minden idők legnagyobb értékű zsarolási ügyében. A lap információi szerint ő szerezte meg azokat a dokumentumokat, amelyek egy, a bank közreműködésével lebonyolított ingatlan-adásvétellel összefüggésben 1998-1999-ben lefolytatott vizsgálat megállapításait tartalmazták.

A zsarolók tavaly novemberben a bankvezetőnek írt e-mailben azzal fenyegetőztek: nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat, ha a bank nem fizet nekik 50 millió eurót, mintegy 12,5 milliárd forintot. A bankár a rendőrség segítségét kérte, s a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a közelmúltban elfogták a zsarolókat.

A Népszabadság forrásai szerint a tíz évvel ezelőtti vizsgálat, amelyet állítólag még a közben megszüntetett APEH bűnügyi igazgatósága kezdett meg, nem tárt fel olyan körülményeket, amelyek büntetőeljárás megindítását vagy más intézkedést indokoltak volna a banknál.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek