46 cikk a(z) külföldi tanulás címkével:

Az Európai Unió minden eddiginél többet költ az Erasmus+ programra

2 éve Navracsics Tibor elmondta, az Erasmus+ költségvetését az előző évhez képest 7,5 százalékkal megnövelve az Európai Unió minden eddiginél többet, azaz 2,27 milliárd eurót fordított a programra - írja az MTI. Teljes cikk...


Milliós tétel is lehet a középiskolások oktatása

2 éve Magyarországon egyre többen gondolják úgy, hogy az uniformizált közoktatás helyett gyermekük számára inkább valamilyen alapítványi, egyházi, vagy egyéb magánintézményt választanak. A magániskolák népszerűsége növekszik, annak ellenére is, hogy ilyen intézményben taníttatni gyermekünket több millió forintunkba kerülhet évente. Teljes cikk...


Nemzetközi tanulmányok a világ körül

2 éve Idén 30 éves az Európai Unió egyik legnépszerűbb programja, az Erasmus+. Ennek keretein belül működik az Erasmus Mundus kiválósági program is, amely külföldi egyetemek együttműködésével közös mesterképzéseket kínál a legkiválóbb, diplomával rendelkező hallgatóknak. 2004 óta húszezren vettek részt ebben a világ 200 országából. Teljes cikk...


Életre szóló kapcsolatokat ad Erasmus

2 éve Felejthetetlen élmények, jól kamatoztatható tudás, életre szóló kapcsolatok. Ezekről meséltek pénteken az Erasmus+30 Szabadegyetem előadói, akik között volt startup vállalkozó, televíziós műsorvezető és ifjúsági olimpiai bajnok is. Teljes cikk...


A középiskolások túlnyomó többsége szeretne külföldön tanulni

3 éve A diákok több mint 90 százaléka szívesen lenne cserediák külföldön. Teljes cikk...


Egyre több diák vállal munkát tanulmányai finanszírozásához

4 éve A felvételiző diákok 47 százaléka szeretne külföldön is tanulni, és tavalyhoz képest duplájára nőtt azok száma, akik a teljes képzést külföldön végeznék el, vagy részképzéssel (pl. ösztöndíjjal) utaznának külföldre - világított rá a Budapesti Gazdasági Egyetem által az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon végzett kutatás. Teljes cikk...


Levadásszák a magyar topgimnáziumok tanulóit külföldi elitegyetemek

4 éve Egyre több magyar diák folytatja felsőfokú tanulmányait külföldön. A legnépszerűbb célpont Anglia, Dánia és Ausztria. A topgimnáziumokban már ott vannak a nyugat-európai elitegyetemek toborzói. Setényi János oktatáskutató szerint az nem baj, ha elmennek tanulni a magyar diákok, de szükség lenne szerinte diaszpóraprogramokra - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Mire harap a HR, avagy a külföldi tapasztalat kifizetődik

5 éve Igen, kifizetődik, legyen szó akár tanulmányokról, akár munkatapasztalatról. A diplomás pályakövetési rendszer 2013-as adatai szerint 68 ezer forinttal többet keresnek azok, akik folytattak külföldi tanulmányokat. A munkáltatók elsősorban azért fogadják örömmel az Erasmus programban részt vett jelentkezőket, mert használható, aktív nyelvtudással rendelkeznek, nyitottabbak, elfogadóbbak más kultúrákkal, a problémamegoldó képességük is nő a tapasztalatoknak köszönhetően. Teljes cikk...


Egyre szívesebben jönnek a cserediákok

5 éve Decemberben ünnepli alapításának 100. évfordulóját a nemzetközi diákcsere-programok szervezésével foglalkozó nonprofit szervezet, a Magyarországon 1990 óta működő American Field Service (AFS). A Nemzetközi Vöröskereszt után a világ második legnagyobb önkéntes szervezeteként számon tartott AFS, 80 országban mintegy 40 ezer – hazánkban négyszáz – önkéntes munkáját koordinálja. A világszervezet eddig több mint kétezer magyar diák csereévét, és nagyjából ugyanennyi külföldi diák magyarországi tartózkodását szervezte meg. A hazánkról kialakult képnek köszönhetően, Magyarország súlya nőtt legnagyobb mértékben a világszervezeten belül az elmúlt három évben. Teljes cikk...


A világ 50 országa közül Magyarországon a legjobb cserediáknak lenni

6 éve A nemzetközi diákcseréket szervező AFS Intercultural Programs magyarországi szervezete nyújtotta a legjobb teljesítményt 2013-ban egy 50 országra kiterjedő felmérés szerint, áll a szervezet sajtóközleményében. A kérdőíves felmérésben – 6-12 hónapos diákcsere programokban szerzett benyomásaik alapján – cserediákok, fogadó és küldő családok, cserediákokat fogadó iskolák értékelték az egyes országok helyi AFS szervezeteinek általános teljesítményét. Teljes cikk...


Az Erasmus a legnépszerűbb ösztöndíjforma

6 éve A legnépszerűbb ösztöndíjforma az Erasmus: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatása szerint az egyetemisták és főiskolások túlnyomó többsége, 72 százaléka az Európai Unió ezen ösztöndíjával vett részt külföldi részképzésben. Teljes cikk...


Megjelent a Fulbright ösztöndíj kiírása

6 éve A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság meghirdette a 2015-2016-os tanévre szóló felsőoktatási ösztöndíjait. Teljes cikk...


Hárommillió eurós ösztöndíjprogramot indít az EGT-alap

6 éve Mintegy hárommillió eurós ösztöndíjprogramot indít az EGT (Európai Gazdasági Térség) alap közoktatási, felsőoktatási és szakképzési intézményeknek. A projekt várhatóan 250 hallgató, 370 oktató és munkatárs mobilitását, valamint 16 projekt alapú együttműködés megvalósítását teszi lehetővé Magyarország, Norvégia, Izland és Liechtenstein között. Teljes cikk...


Magyarország helye a mobilitási eredménytáblán

6 éve Ötből négy mutatóból négyest kaptunk a mobilitási eredménytáblán. Teljes cikk...


Nagyobb arányban térnek haza a külföldön tanuló magyar fiatalok, mint európai társaik

6 éve A külföldön tanuló magyar fiatalok jóval nagyobb arányban térnek haza, mint más európai ország fiataljai - hangzott el kedden Budapesten, a Magyar Ifjúság 2020 című kiadvány bemutató sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Az egyetemisták ötöde el fog menni

6 éve Minden ötödik nappali tagozatos hallgató gondolja úgy, hogy tanulmányi befejezése után biztosan külföldön fog munkát vállalni, további 28 százalékuk pedig valószínűnek tartja a költözést, írja egy kutatás alapján az eduline. Teljes cikk...


A legjobbak hagyják itt az országot

7 éve Többszörösére nőtt a külföldi továbbtanulást fontolgató diákok száma a vezető budapesti gimnáziumokban. A legjobb képességűek mennek el. Teljes cikk...


Nemzetközi továbbtanulási lehetőségekről tartanak börzét

7 éve Külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Move2study Nemzetközi Továbbtanulási Börzén pénteken és szombaton a fővárosban. Teljes cikk...


Népszerű a diákok körében az Erasmus-program

9 éve Rekordszámú európai diák élt tavaly az Erasmus-program kínálta azon lehetőséggel, hogy uniós támogatással külföldön folytassa felsőfokú tanulmányai egy részét, illetve külföldi vállalatoknál szerezzen szakmai gyakorlatot - derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett statisztikai adatokból. Teljes cikk...


Több mint 4000 magyar diák tanult külföldön Erasmus ösztöndíjjal

9 éve Átlépte a négyezret az Erasmusszal külföldön tanuló hallgatók száma, 560 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Leonardo mobilitásban, és minden eddiginél több pedagógus szeretné továbbképezni magát a Comenius program támogatásával - néhány adat a Tempus Közalapítvány idei eddigi pályázati eredményeiből. Teljes cikk...